Debrecen
2021-03-12

Papp László polgármester a virtuális térben tartja meg ünnepi beszédét

Papp László, Debrecen polgármestere a közösségi médiában emlékezik meg március 15-ről. Ünnepi beszéde Facebook-oldalán lesz látható 2021. március 15-én – hétfőn – 11.00 órától.

A polgármester ünnepi beszéde ITT látható majd.

Az ünnep alkalmából 30 perces műsor is készült, amely a polgármesteri beszéd után, 11.15 órakor kezdődik Debrecen város Facebook-oldalán. A műsor részletes ismertetője:

FORR-A-DALOM – emlékezés 1848-49 hőseire

Gróf Gvadányi József, magyar lovas generális, költő így írt 1793-ban „Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának életéről...” című könyvében:

„El-kezdém tántzomat, minden tsudálkozott,
Szóltak: ugyan tudja járni az átkozott
Tettem is előttök olyan figurákat,
Hogy szemek meredett, tátottak rám szákat.
A taktust sarkantyum pengése kiverte,
Tzimbalmos ezeket ugy ki nem verhette.”

A Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője, Hercz Vilmos által rendezett FORR-A-DALOM – emlékezés 1848-49 hőseire című félórás összeállításában erre a forrongó hangulatra utal és a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc vonatkozásában.

Debrecen történelmi terein a Bürkös Zenekar zenéjére a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttese, a Debreceni Népi Együttes és a Főnix Néptáncegyüttes jelképes verbuválását láthatjuk. Az ugrós, vonulós páros táncok és az egykori katonatáncokból kialakult szóló férfitáncok a látványos kameramozgásnak köszönhetően élnek, ragyognak a tavaszi napsütésben, a szabadságharcot megidéző, szívet dobogtató hangulat magával ragadja a nézőt.

Hercz Vilmos, a Népművészet Ifjú Mestere azonban nem elégszik meg ennyivel. A kisfilmben a nemzeti emlékezetünket, büszke öntudatunkat egy huszáros vágással kapcsolja a ma embereihez. Ötletes és kreatív módon, Benedek Bernadett, Bakota Zalán és Somogyi Tibor fiatal, debreceni slammerek a táncos részeket modern kori mesélőként kötik össze. A kizárólag erre az alkalomra íródott versek sok életszagú témát érintenek, így szóba kerülnek a járvány elleni nap mint nap küzdő „fehérben dolgozók”, mint valódi hősök:

Már eltelt közel 200 év és még mindig emlékezünk! Bár a hősök most is itt vannak közöttünk. Egy nemzet, egy nép. És a hév, még most is ég. A közös probléma meg szét nem tép, ha az összetartás és a kitartás színre lép. Fehérben dolgozók, egyenruhásak, kik nap mint nap előttünk járnak. Kiket ugyanúgy hazavárnak, kik vért izzadva beteget ápolnak, vagy 50 fokban éppen kaját csinálnak. Az övéké is fontos szerep és egyébként tényleg lehet, hogy néha elfeledkeznek. Pedig ők is hősök, akár a nagyjaink, mert jobbá teszik napjaink. És a változás? Nélkülük nem kezdődne el. A kitartásuk az, ami most kell. (Benedek Bernadett)

A filmben közreműködnek:

A Bürkös Zenekar, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttese, a Debreceni Népi Együttes, a Főnix Néptáncegyüttes.

Slammerek: Benedek Bernadett, Bakota Zalán és Somogyi Tibor.

A kisfilmet szerkesztette és rendezte: Hercz Vilmos.

A film Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának felkérésére, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. gondozásában készült.

Hivatalosan is kijelölték a hétvégéket oltásra a háziorvosoknak

Kossuth és Debrecen – virtuális kiállítás

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek