Debrecen
2021-03-10

Tízmilliós egészségügyi adomány

Tízmillió forint értékű, vagyis egy kamionnyi egészségügyi terméket ajánlott fel Debrecen városának a Trade&Event Kft.

Az átadáson Széles Diána alpolgármester elmondta, hogy ez az adományozás is méltán mutatja, hogy Debrecenben erős gazdasági társaságok tevékenykednek, melyek tudnak segíteni. A Debrecen Város Segélyalap javára szinte napi rendszerességgel érkeznek a járvány elleni védekezést szolgáló pénzbeli és természetbeni felajánlások is különböző cégektől amely megmutatja a város erejét. 

A Trade&Event Kft. mostani adománya főleg az ellátottak napi betegellátásában fontos kötszerek és más egészségügyi termékek jelentős részét a városi szociális szolgálat kapja meg, de részesül belőle a hajléktalanszállást vezető Refomix Nonprofit Kft. is, hiszen náluk is napi szinten zajlik az egészségügyi ellátás. 

Berettyán Péter a Kft. tulajdonosa elmondta, hogy ezzel az adománnyal szeretnék megköszönni a városnak azt a tevékenységét amit nap mint nap végez. Hiszen a gazdasági szereplők sem tudnának segíteni a városnak, ha maguk sem kapnának segítséget a várostól és az önkormányzattól. Az önkormányzat ugyanis új befektetőket, vállalkozásokat vonz a városba, amelyekkel új partnereket és megrendelőket nyújthatnak a már itt tevékenykedő debreceni vállalkozások számára. A Trade&Event Kft. is ennek az erősödési folyamatnak a révén jutott el odáig, hogy most lehetőségük nyílt arra a felajánlásra amivel segíteni tudnak a városnak. Ezzel szeretnének példát mutatni más vállalkozásoknak is. 

Búcsú a Magyar Kupától

Közéleti vita robbant ki Franciaországban Napóleon halálának közelgő kétszázadik évfordulója miatt

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek