Debrecen
2021-02-19

A gyanú szerint kerékpárokat loptak

A két férfinak Debrecenben történt kerékpár lopások miatt kell felelnie.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen 2021. február 12-én arról, hogy Debrecenben, a Füvészkert utcában lelakatolta a kerékpárját, nekitámasztotta egy fának, azonban valaki ellopta. A nyomozók adatgyűjtést végeztek és a látókörükbe került egy utcában lakó férfi. Mint kiderült, a helyi lakos épp munkába indult reggel, amikor észrevette a fának támasztott kerékpárt. Kis hezitálás után, megragadta a biciklit és bevitte a saját udvarára, majd levitte a pincéjébe. A rendőrök 2021. február 18-án hallgatták ki gyanúsítottként, részletes beismerő vallomást tett.

Ugyancsak február 18-án 21 óra körül intézkedtek a járőrök egy kerékpáros férfival a 47-es számú főúton, Debrecen külterületén. A hosszúpályi lakos ugyan tolta a kerékpárját, mégis sikerült úgy elesnie, hogy még mentőt is kellett hozzá hívniuk az egyenruhásoknak. Az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett a 48 éves férfi, azonban a rendőrök kérdésére se arra nem tudott magyarázatot adni, hogy a kijárási korlátozás ellenére miért sétálgat a fő út mellett, de a nála lévő kerékpárt illetően is logikátlan válaszokat adott. Kis idő elteltével a férfi beismerte a járőröknek, hogy a bicikli nem az övé, hanem korábban lopta azt.

A Debreceni Rendőrkapitányság mindkettőjükkel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, a 48 éves férfinak pedig a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt is felelnie kell. A rendőrök lefoglalták a kerékpárokat.

Túlsúlyos jármű vezetőjével szemben intézkedtek a rendőrök

Technikai eszközöket kapnak a területi tűzmegelőzési bizottságok

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek