Debrecen
2021-02-10

Védtelen, idős sértettől vette el a pénzét a balmazújvárosi férfi

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki Hajdúböszörményben az egyedül sétáló 82 éves sértett kezéből kirántotta a nylon szatyrot, amelyben a pénze volt.

A vádlott 2021. január 6-án reggel rokonlátogatás céljából utazott Hajdúböszörménybe, majd 10 óra 30 perc körüli időben az autóbusz állomásra indult.

Útközben észrevette a mankóval haladó sértettet, akinek a kezében egy nylon táska volt. A vádlott úgy gondolta, hogy pénz van az idős asszony szatyrában, ezért elhatározta, hogy azt megszerzi magának.

A sértett társasházak közötti utcán gyalogolt, ahol a környéken járókelő nem volt. A vádlott  követte a sértettet, majd mikor mögé ért, kirántotta az asszony jobb kezéből a nylon szatyrot, majd elszaladt a helyszínről. A férfi a helyszíntől távolabb megnézte a táska tartalmát, kivette a benne lévő pénztárcát, amelyben 13.200,- forint készpénz volt. A vádlott a pénzt eltette, a pénztárcát pedig eldobta, majd tovább folytatta útját az autóbusz állomásra.

A hajdúböszörményi rendőrök a vádlottat rövid idő alatt elfogták, az eljárás során az ellopott pénztárcát és a 13.200,- forint készpénzt visszaadták a sértettnek, így a vádlott által okozott kár teljes egészében megtérült. Az idős asszony a cselekmény során nem sérült meg.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a vádlott ellen kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá a büntetés konkrét mértékére vonatkozóan is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a vádiratban foglaltak szerint beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Volt férje nevére vásárolt elektronikai eszközöket a hajdúhadházi asszony

A fagy ellen hívták fel a figyelmet

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek