Debrecen
2021-02-07

Stukker a kézben

Egy fegyver is előkerült egy közlekedési konfliktusnál Debrecen közelében

A 48-as számú főúton közlekedett két gépjármű február 5-én 6 óra körül, amikor vezetőik egy közlekedési szituáció miatt konfliktusba keveredtek – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mint írták, a bejelentő elmondása szerint miután megálltak, a másik jármű vezetője, már úgy szállt ki autójából, hogy kezében egy fegyvert tartott.


Az incidenst követően a 40 éves debreceni lakos ekkor visszaült autójába és értesítette a rendőrséget, a másik autó pedig elhajtott. A járművet Vámospércs külterületén állították meg a rendőrök.

A nyírábrányi lakos az egyenruhásoknak önként átadta az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, amit a rendőrök lefoglaltak. A körülmények tisztázása érdekében a 48 éves férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.Azt nem tagadta, hogy a pisztoly nála volt, azt azonban igen, hogy a kezében tartotta.
A Debreceni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított vele szemben eljárást.


 

Bronzérmes lett Kozák Luca

Állj talpra gazdaság

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek