Debrecen
2021-01-18

Elfogták a Sarló utcai rablót

A férfi késsel fenyegette meg a kisbolt eladóját vasárnap délelőtt.

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki késsel kirabolt egy kisboltot vasárnap Debrecenben a Sarló utcán. A rendőrségre vasárnap délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes kirabolt egy kisboltot. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek és nagy erőkkel a feltételezett elkövető keresésébe kezdtek. A nyomozók részletes adatgyűjtést és helyszíni szemlét tartottak, amelynek eredményeként pontos személyleírást kaptak az elkövetőről. Másnap két járőr a Monostorpályi úton lett figyelmes egy férfira, akinek a ruházata nagyon hasonlított az elkövető személyleírásában szereplő ruhadarabokra. Igazoltatták és elszámoltatták a 41 éves helyi lakost, aki már akkor beismerte, hogy ő követte el a rablást. A férfi otthonában tartott kutatás során a rendőrök megtalálták az ellopott pénz egy részét és a kést is, amiket lefoglaltak. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy próbált gondosan odafigyelni arra, hogy minimális nyomot hagyjon maga után a bűncselekmény helyszínén. A Debreceni Renőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették a 41 éves férfit és indítványozták letartóztatását. Az elkövetőnek felfegyverkezve elkövetett rablás miatt kell felelnie.

Fotó: police.hu

Ittasan, forgalommal szemben közlekedett egy férfi az M35-ös autópályán szombaton

Debreceni Nyári Egyetem télen

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek