Debrecen
2020-12-29

Tisztítószer adomány a Füredi úti lakástűz károsultjainak

A Debreceni Karitatív Testület tisztítószer és maszk adományokat adott át, a december 24-én kigyulladt Füredi úti társasház károsultjainak.

Idén hét komoly lakástűz volt Debrecenben, melyből hat, november óta történt. A januári lakástűzben egy idős hölgy életét vesztette. A Debreceni Karitatív Testület minden esetben próbál segíteni a károsultaknak, így most is.

A Füredi úti lakástűz károsultjainak, tisztítószert, maszkokat és gumikesztyűket adományoztak, hiszen a por, a füst és a korom, komoly élettani problémákat tud okozni, és bár az ott élők nagy része el tudott költözni, akadtak olyanok, akiknek ez a lehetőség nem volt adott, számukra ez nagy segítség lehet.

A Debreceni Karitatív Testület elnöke Rózsahegyiné Juhász Éva elmondta: a Karitatív Testület most tisztítószer adománnyal segített, hiszen olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy az Adventi gyűjtés időszakában nem csak tartós élelmiszereket kaptunk, hanem nagyon sok tisztító és fertőtlenítőszert is. A tűzesetben az egyik legnagyobb segítség a tűz utáni, az oltás utáni takarítási és fertőtlenítési munkák elvégzése. Így tisztítószereket, fertőtlenítőszereket, mosószereket, gumikesztyűket és maszkokat hoztunk az itt élők számára.

A város önkormányzata egyszeri pénzbeli támogatást nyújt a tűzkárosult családnak, valamint az ügyintézésben, a hulladék elszállításában is segít.

Továbbá azon dolgoznak, hogy az oltás és a tűz miatt betört ablakokat minél hamarabb fóliázzák, vagy cseréljék. A festési és javítási munkálatokban is tudnak majd segítséget nyújtani, amennyiben az ott élők igényt tartanak rá.

A DKT továbbra is érvényes telefonvonalán (0652/517853) lehet segítséget kérni, és bejelenteni az esetleges igényeket a tűz károsultjainak.

 

A Vojtina Bábszínház fennállása során először online bemutatóra készül

Már közel két és félezer egészségügyi dolgozó kapta meg a védőoltást

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek