Debrecen
2020-12-21

Teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér mellett található Airbus A320-as típusú repülőgép méreteivel megegyező gyakorlóeszköz segítségével repülőgép balesetet szimulálva tartottak teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren.

 

A 2020. december 21-én délelőtt tartott gyakorlaton több mint 30 önkéntes és a mentésben közreműködő hatósági, repülőtéri és mentőszervezetek mintegy 100 munkatársa vett részt.

Teljes kényszerhelyzeti gyakorlat esetén a repülőtér üzemeltető feladata kitalálni egy olyan eseményt, mely minden – valós légi jármű esemény során is közreműködő – társszervet, hatóságot mozgósít.

 

 

A feltételezés (szimulált esemény) szerint egy Londonból Tel-Aviv felé tartó járaton, melynek fedélzetén 136 fő tartózkodott egy utas eszméletét vesztette, így egészégügyi kényszerhelyzetre hivatkozva kényszerleszállást hajtott végre. A légijármű útvonala Magyarország légterén keresztül vezetett, így a kapitány kitérő repülőtérként a Debreceni Nemzetközi Repülőteret választotta. 

A légijármű a 22L futópálya irányon közelítette meg a repülőteret, a földet érést megelőzően madár rajjal ütközött, melynek következtében a légijármű jobboldali hajtóműve kigyulladt, füstszivárgást okozva az utastérben. Habár az esemény egészségügyi kényszerhelyzetből indult, az ütközést követően légi jármű bekövetkezett kényszerhelyzetének minősült. 

 

Vajda János, a Debreceni Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője elmondta: „A nemzetközi repülőterek tűzoltó-mentő szolgálatainak megfelelő, rendszeres képzése elengedhetetlen annak érdekében, hogy maximálisan fel legyenek készülve egy esetlegesen bekövetkezett légijármű esemény, katasztrófa felszámolására. A teljes kényszerhelyzeti gyakorlatok megtartását a repülőtér-üzemeltetők részére nemzetközi jogszabály írja elő, mely alapján 2 évente, a különböző beavatkozásban aktívan résztvevő hatóságok bevonásával egy valós kényszerhelyzet bekövetkezését kell szimulálni. A gyakorlat végrehajtásából levont következtetések, tapasztalatok célja, hogy a résztvevők fejleszteni tudják a kényszerhelyzetek felszámolása érdekében alkalmazott folyamataikat, résztvevők közötti kommunikációt, valamint az esetleges beavatkozások jövőbeli hatékonyságát. A Debrecen Nemzeti Repülőtéren az említett teljes kényszerhelyzeti gyakorlat a 2020-as évben esedékes.

Idén kicsit nehezebb dolgunk volt, mert egy valós egészségügyi veszéllyel is küzdünk, a koronavírus járvánnyal. Éppen ezért korlátozottabb létszámban vettek részt a hatóságok, de a jogszabályi megfelelés okán fontos volt, hogy idén mindenképpen sort kerítsünk a gyakorlatra. Úgy gondolom, hogy ez a gyakorlat most alapvetően jól sikerült, hatékony volt a beavatkozás. Ezt jól mutatja, hogy gyakorlatilag 26 perc alatt sikerült felszámolnunk a teljes kényszerhelyzetet. 

 

Nagyon fontos, hogy a repülőtereken lévő szolgálati egységek a nap 24 órájában teljes készültségben legyenek, mert sajnos egy ilyen esemény bármikor megtörténhet.”

 

Király Tamás a Debrecen International Airport Kft. Repülésbiztonsági és Compliance Igazgatója úgy nyilatkozott: „Ez a gyakorlat a Légiközlekedési Hatóság és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség által előírt kötelező gyakorlat. A Repülőteret üzemeltetőknek, a Repülőtéri Tűzoltó és Mentő Szolgálatatoknak minden 2. évben teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot kell tartani.Ez egy több tényezős gyakorlat, nagyon sok társhatósággal kell együtt dolgozni, nyilván figyelnünk kell, hogy a saját személyzetünk megfelelően tudjon beavatkozni, hatékony legyen a kommunikáció, és az információk átadása.  Valamint a társhatóságok beavatkozási képességét kell elősegítenünk, támogató szerepkörbe is kerülünk. Úgy gondolom, hogy ez a gyakorlat nagyon jól sikerült, hatékony volt a beavatkozás, de nyilván, mint minden gyakorlatnak, ennek a gyakorlatnak is vannak tanulságai, ezeket a tanulságokat a gyakorlatot követően a társhatóságokkal együttműködve kiértékeljük, a levont tanulságokat pedig feldolgozzuk, hogy a jövőben sikeres legyen a beavatkozás.”

A Júliatelepen hét utca útépítése és csapadékvíz-elvezetése valósult meg

Januártól új vezető a Klinikai Központ élén

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek