Debrecen
2020-12-14

Papp László: Az „Együtt vagyunk Debrecen” szlogen nem egy üres mondat

A adventi adománygyűjtő akció keretében a debreceni közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója tagjainak felajánlását Papp László polgármester, valamint Papp Viktor, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője adták át a Debreceni Karitatív Testület elnökének, Rózsahegyiné Juhász Évának 2020. december 14-én a Régi Városháza belső udvarán.

Papp László polgármester hangsúlyozta: egészen különleges, s elmondható, nehéz év van mögöttünk. Ebben a tekintetben más a mostani adományozás is, mint az előző években volt. A Fidesz-KDNP frakció tagjai az elmúlt öt évben a karácsonyi időszakban az Add tovább házikóhoz ellátogatva juttatták el tartósélelmiszer-adományaikat a Debreceni Karitatív Testülethez, amely pedig a rászorulókhoz továbbította az. Papp László hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP frakció egy összetartó politikai közösség, amely a gondoskodást nem csak a közgyűlési munkájában, hanem a mindennapokban is komolyan veszi. A frakciótagok számára Az „Együtt vagyunk Debrecen” szlogen nem egy üres, tartalom nélküli mondat, hanem valóban az év minden napján a munkákban is és a magánéletünkben is komolyan vesszük. A hasonlóképpen gondolkodó vállalkozók, magánszemélyek ebben a helyzetben szintén adakozóak, nagyon sok felajánlás érkezik a rászorulók számára. Jó érzés megtapasztalni, hogy ez az összefogás a gondoskodás jegyében él Debrecenben.   

 

Amint azt Papp Viktor elmondta, a koronavírus-járvány első hulláma idején, a Debrecen Város Segélyalap indításakor a Fidesz-KDNP frakció tagjai – csatlakozva polgármester úr kezdeményezéséhez – elsőként ajánlották fel egy havi képviselői tiszteletdíjukat az alap számára. Emellett számos önkéntes tevékenységet is vállaltak a Debreceni Karitatív Testület munkájának segítése érdekében, például tartósélelmiszer-csomagok összeállításával és eljuttatásával a rászorulóknak. A Fidesz-KDNP frakció minden képviselője számára fontos az, hogy hogy a debreceni rászoruló családokat segítse és támogassa. Így – ahogyan a korábbi esztendőkben is – idén is csatlakoztak a Debreceni Karitatív Testület karácsony tartósélelmiszer-adomány gyűjtő akciójához, s a képviselők felajánlásai révén 25, egyenként megközelítőleg 10 kilogrammos tartósélelmiszer-csomagot állítottak össze. Ebben olyan alapvető élelmiszerek találhatók, mint tészták, liszt, cukor, étolaj, valamint édességek. A frakció tagjai bíznak abban, hogy ezzel is meg tudják szépíteni, szebbé és meghittebbé tudják tenni a debreceni rászoruló családok karácsonyát.

 

Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke megköszönte a frakció adományát – s nem csak a mostanit, hanem az elmúlt években, hónapokban felajánlottakat is, valamint azt a sok munkát, melyet a karitatív testület tevékenységéhez hozzá tesznek. Az elnök felidézte, milyen sokszor segítettek a frakció tagjai a járvány első hulláma idején eljuttatni az adományokat a rászorulókhoz.

  

Egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni, ha lejár a diákigazolvány

Debrecenben alacsony a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek