Debrecen
2020-11-09

Egyfelvonásost lát vendégül a Csokonai

Ismét egy egyfelvonásos, kétszereplős kamaradarabot lát vendégül a Csokonai Színház novemberben.

Ismét egy egyfelvonásos, kétszereplős kamaradarabot lát vendégül a Csokonai Színház novemberben. Az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum közös produkciójaként jegyzett Hamis hang Didier Caron francia színész és színpadi szerző alkotása, melyet évek óta játszanak nagy sikerrel Franciaországban. A Tótfalusi Ágnes fordításában és Ujj Mészáros Károly rendezésében magyar színpadra adaptált előadás két szereplője Vasvári Csaba, akit a debreceni közönség a tavalyi Imágó című előadásból is ismerhet már, valamint Nagy Dániel Viktor. Vasvári Csaba egy karmestert alakít a darabban, H. P. Millert, a Genfi Szimfonikusok maximalista karmesterét, aki egy koncert után fáradtan ér öltözőjébe, bosszankodva a zenekar gyenge játéka miatt. Az ambiciózus zenészhez ekkor egy különös belga úr, Leon Dinkel kopogtat be. A színdarabban azt követhetjük végig, hogyan fosztja meg ez a titokzatos rajongó kitartó precizitással, lépésről lépésre a karmestert nagyratörő álmaitól, szétszedve és elemeire bontva a karmester egoját és önbecsülését, leleplezve meghamisított múltját. A kamaradarab, mely feszült, óramű pontosságú párbeszédekkel ragadja magával a nézőt, krimibe illő fordulatokkal, november 18-án 19 órakor lesz látható a Csokonai Színház ideiglenes játszóhelyén, a Kölcsey Központban.
 

Egyre nagyobb az érdeklődés a babakötvény iránt

Bezárják az éttermeket, stadionokat és középiskolákat

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek