Debrecen
2020-07-21

Iskolaőrség lesz a Debreceni Szakképzési Centrumban

A törvény megszavazását követően már szeptembertől a megvalósulási fázisba lép az iskolaőőrség a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben.

Tirpák Zsolt a Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, hogy nem azért kerül felállításra iskolaőrség az intézményekben, mert problémás lenne a helyzet, hanem a minőségi elvárások és preventív szemlélet miatt, amiknek csak minőségi oktatás biztosításával tudnak megfelelni, és ehhez kiváló lehetőséget nyújt az iskolaőrség. 

Az őrök a rendőrséggel, és nem az iskolával lesznek munkaviszonyban, azonban a munkájukból kifolyólag szerves részei kell, hogy legyenek az iskolának. A munkakörük ellátásához, külön rendészeti tudás szükséges, ezért  nem lesz ritka, hogy sok volt rendőr is lesz az iskolaőrök között. Ezek a személyek felkészült, preventív szakemberek lesznek, akik olyan komplex tudással rendelkeznek az erőszakos helyzetek kezelésében, amivel a pedagógusok nem. Ez a rendőri tapasztalat mind támogatói, mind tanácsadói segítséget is nyújtanak az iskolaigazgatónak, a nevelőknek, a gyerekeknek, és a szülőknek is egyaránt. Fontos az is, hogy az iskolaőr beszocializálódjon az iskolai közösségbe, ne idegen testként kezeljék. 

Tirpák Zsolt azt is kihangsúlyozta, hogy ez nem egy militáns korszak kezdete, hanem egy stabil, preventív korszaké. Az őrség felállítása pedig nyugalmat, magabiztosságot és stabilitást ad. 

Nyitott kapus lesz a DVSC-Nyíregyháza

Zsiráflány született az állatkertben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek