Debrecen
2020-05-28

Újabb nagylelkű főszponzort köszönthet a Debreceni Állatkert

A debreceni gyökerű GLOBUS Zrt., már a járvány idején is segítette az állatkert lakóit. A mai napon azonban egy hosszútávú megállapodást kötött egymással a Nagyerdei Kultúrpark és a GLOBUS Konzervipar, akik ezzel csatlakoztak a Kultúrpark főtámogatói köréhez.

A Kultúrpark állatkertje a járványhelyzet okozta kényszerű zárva tartás alatt mind magánszemélyektől, mind cégektől egyaránt kaptak támogatásokat. Jelképes örökbefogadás vagy akár konkrét anyagi és tárgyi felajánlás formájában, ami nem kevés segítséget jelentett a mindennapi működésükben.

A debreceni gyökerű GLOBUS Konzervipari Zrt. is hamar a park segítségére sietett, hiszen már a járvány elején felajánlották, hogy havi rendszerességgel támogatják majd az állatkertet, ahová kiváló minőségű konzerveket adományoznak takarmányozási célra. 

Az állatkertben élő 170 fajból többek között számos madár, főemlős és patás étrendjének jelentős mennyiségét teszik ki a zöldségfélék, így az adomány sok lakó ellátásában segített. 

A mai napon a két cég hivatalosan is megállapodást kötött egymással, hogy a GLOBUS a továbbiakban is támogatja majd a Kultúrparkot, ezáltal pedig bekerült a park főtámogatói körébe. 

Az intézmény reméli, hogy ez a felajánlás más cégeket is hasonló cselekedetre fog ösztönözni, hiszen ebben az időszakban minden támogatás nagy segítséget jelent az állatkertnek. 

 

Letartóztatták a menyasszonyi és koszorúslány ruhákat lopó gyanúsítottat

Beengedik a szurkolókat a hétvégi bajnokikra

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek