Debrecen
2020-05-26

Már lehet jelentkezni az Agóra élménytáborába

Június 15-től kilenc héten keresztül várja az alsó tagozatos diákokat az Agóra természettudományos élménytábora, amiben a gyerekek játszva és szórakozva tanulhatnak.

A táborba jelentkező gyerekek az ott eltöltött egy hetük alatt bepillanthatnak a fizika, kémia, biológia, környezettudomány, csillagászat és a robotika rejtelmeibe,  valamint megismerhetik a Botanikus Kert növényeit és állatait is.  A 10 fős csoportokat életkor és tudásszint szerint állítják majd csapatokba a tábor szervezői. 

Az Agóra Élményközpont célja, hogy minden gyermek számára izgalmassá varázsolják a természettudományos ismereteket.  A régiónkban egyedülállónak számító központban bejárható az egész Világegyetem, és bepillanthatnak akár az orvosbiológia vagy botanika rejtelmeibe is. A csillagdában és a planetáriumban pedig tanulmányozhatják az égi jelenségeket.

Jelentkezni a honlapon található űrlapon keresztül lehet az ott feltüntetett feltételek szerint.  A táborban kizárólag csak egészséges gyermekek vehetnek részt. 

 

Magyarország, Szlovákia és Csehország is megnyitják határaikat egymás számára

Estére erősödött a forint a reggeli adatokhoz képest

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek