Café
2021-12-09

Hadtörténeti konferencia kezdődött Nyíregyházán

Hadtörténeti konferenciát rendeznek az 1919-ben alapított Nemzeti Hadsereg és az 1922 januárjában létrehozott Magyar Királyi Honvédség megalakulásának bemutatására csütörtökön és pénteken a Nyíregyházi Egyetemen.

 A csütörtöki megnyitón Berkecz Gábor, a Honvédelmi Minisztérium köznevelési osztályának vezetője köszöntőjében kiemelte, az elmúlt több száz évben szinte nem volt olyan évszázad, amikor a magyar haderő és a honvédség megszervezése vagy fejlesztése belső vagy külső okok miatt ne került volna előtérbe.
Történeti áttekintésében kifejtette, a vesztes első világháború és az ennek következményeként bekövetkező politikai belharcok és gazdasági összeomlás, majd a román megszállás után fokozottan igény volt a nemzeti haderő megteremtésére.
A gazdaság helyreállítása és a klebelsbergi oktatási-kulturális reformprogram mellett sikerült a szinte a semmiből létrehozni előbb a Nemzeti Hadsereget, majd a Magyar Királyi Honvédséget. Elődeink munkája szükséges és elengedhetetlen volt, már ők is felismerték, hogy Magyarország csak erős honvédséggel létezhet és működhet - hangoztatta az osztályvezető.
A Honvédelmi Minisztérium, a Nyíregyházi Egyetem, a Jósa András Múzeum, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével megrendezett eseményen megnyitották a témában készített, tablóképekből nyílt kiállítást is.
Vinnai Győző történész, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntő beszédében hangsúlyozta, a román megszállás idején, 1919-ben Horthy Miklós vezetésével létrejött Nemzeti Hadsereg az idegen katonák kivonulása után képes volt konszolidálni a hadihelyzetet, de a trianoni békeszerződés jelentősen meggyengítette a hadsereget.
Ilyen viszonyok között kellett a Magyar Királyi Honvédséget megszervezni, ami 1922-re sikerült - emlékeztetett Vinnai Győző.
A konferencián megnyitó beszédet mondott Halkóné Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, előadást tartott többek között Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója is.
 

Cigarettacsempészeket tartóztatott le a bíróság

December 10-én változik a vonatok menetrendje

MTI

Szerző
Hasonló cikkek