Café
2021-09-10

„S partra buktam végül Debrecenben” - Térey Könyvünnep szeptemberben

Szeptember 14-én emlékezünk meg a Debrecenben született, itt felnőtté váló és szülővárosához mindig hű nagy költő, Térey János születésének évfordulójáról.

A kortárs magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb írásművésze átformálta a költészet nyelvét, felújította a verses regény és a zenedráma műfaját, új értelmet adott a pátosznak és az elégiának, a szatírának és a társalgási drámának, a disztópiának és a memoárnak. Olvasói, az irodalom ínyencei tudják, hogy milyen megragadó erejűvé, milyen intenzitásúvá formálta a műveit. S mindezt lenyűgöző műveltséggel és rendkívüli nyelvi fantáziával tette. Olyan újító volt, aki messzemenőleg tisztelte a hagyományt, így szülővárosának épített és szellemi örökségét is. A legnagyobb debreceniek nyomdokain járva a „maradandóságot” az értékek megújító megőrzéseként fogta fel.

 A költő születésének 50. évfordulója tiszteletére tavaly hagyományteremtő szándékkal alapították meg a Térey Könyvünnepet, melyet terveik szerint évről évre a közelmúlt nagy debreceni irodalmi alakjai – mások mellett Borbély Szilárd, Szabó Magda, Tar Sándor és Térey János – emlékének szentelnek. Felidézik életútjukat és megemlékeznek műveikről, hogy tudatosítsák: Debrecen nem csak a régmúltban, Fazekas Mihály, Csokonai, Arany János, Ady, Móricz és Szabó Lőrinc korában, hanem a 20-21. század fordulóján és manapság is az irodalom városa. A Térey Könyvünneppel szeptemberben elkezdik, októberben a MagdaFeszttel folytatják és az idén 50 éves Debreceni Irodalmi Napokkal a ködgubás novemberben búcsúztaták el a cívisváros őszi irodalmi eseménysorozatát.

 Az idei Térey Könyvünnepen sétaszínház eleveníti meg Térey János fiatalságát, családjának és szülővárosának múltját; előadás szól majd városunk épített örökségéről, a történeti lakóházak továbbélésének lehetőségeiről; vendégük lesz Terék Anna, a kortárs magyar líra jeles képviselője; kiállítás nyílik Borbély Szilárdra emlékezve és a 2014-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt költő, író Kafka fia című, itthon és külföldön egyaránt nagy figyelmet keltő posztumusz regényét is bemutatják.

 

A Térey Könyvünnep programjai

 

2021. szeptember 14. 15.30 és 2021. szeptember 17. 15.30

Boldogh-ház, Kétmalom utca – Térey-sétaszínház Debrecenben

A hosszúlépés.járunk? és a Csokonai Színház közös sétaszínházra invitálja Önt, mellyel Térey János fiatalságát, családjának és szülővárosának múltját elevenítjük meg Debrecen utcáin.

„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol.”

„Debrecen épületeinek jelentős hányada nem arról nevezetes, hogy létezik, hanem hogy valami másnak a helyén áll.” Mégis szerencsések vagyunk, mert Térey János utolsó, befejezetlenségében is magával ragadó művének helyszínei még állnak Debrecenben, és átélhetővé teszik az elmúlt évek egyik legizgalmasabb regényét. De a Boldogh-ház, Kétmalom utca – egy cívis vallomásai azt is megmutatja, ami örökre eltűnt a cívisvárosból.

A kulisszák az eredeti helyszínek, a sétavezetők pedig az írót megszemélyesítő színészek: Bakota Árpád, Kránicz Richárd és Mercs János, akik megjelenítik a fiatal, a felnőtt és az idősebb, életével, szülővárosával és a családjával számot vető Térey személyét.

Ismerjük meg együtt Térey János Debrecenjét!

Rendezte: Pelsőczy Réka

Jegyek kaphatók a www.hosszulepes.org honlapon.

 

2021. szeptember 14. 18.00

Koszorúzás és megemlékezés Térey János szülőházánál

Helyszín: Debrecen, Kétmalom utca 17.

Beszédet mond: Gábor István, Debrecen főépítésze

Közreműködik: Mercs János színművész

 

2021. szeptember 14. 18.30

A történeti lakóházak kortárs továbbélésének lehetőségei

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye szervezésében a Múlt nyomában sorozat legújabb előadása

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár Központi Könyvtár (Debrecen, Bem tér 19/D)

Előadók:

Fodor Dániel, Kállay Ferenc és Nagy Béla, a D4 építészstúdió építészmérnökei

A meghívott építészmérnökök kettő megvalósult és egy tervezett projekten keresztül mutatják be, hogy a beruházói igényeket is teljesítve, hogyan lehet a földszintes cívis lakóházakat legalább a homlokzaton és a léptéken keresztül megőrizni.

 

2021. szeptember 15. 19.00

A szépíró olvas – irodalmi beszélgetéssorozat

Terék Anna költővel Áfra János beszélget

Helyszín: Debreceni Irodalom Háza – udvar (Debrecen, Péterfia u. 28.)

Esőhelyszín: Déri Múzeum, Díszterem (Debrecen, Déri tér 1.)

Szabadtéri program!

 

2021. szeptember 16. 18.00

In memoriam Borbély Szilárd – kiállításmegnyitó

Időszaki kiállítás Tamus István grafikáiból

Helyszín: Debreceni Irodalom Háza (Debrecen, Péterfia u. 28.)

A tárlaton látható grafikákat Borbély Szilárd szövegeinek költői-írói világa és a személyes emlékek ihlették.

A kiállítást megnyitja: Valastyán Tamás, esztéta

A kiállítás 2021. november 28-ig látogatható

 

2021. szeptember 17. 19.00

Borbély Szilárd: Kafka fia – könyvbemutató

A bemutatón részt vesz: Forgách András és Áfra János

A beszélgetést vezeti: Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója

Közreműködik: Papp István színművész

Helyszín: Debreceni Irodalom Háza - udvar (Debrecen, Péterfia u. 28.)

Esőhelyszín: Déri Múzeum, Díszterem (Debrecen, Déri tér 1.)

A Kafka fia egy befejezetlenül maradt Borbély Szilárd-regény. A szerző hagyatékából származó szöveg, mely kelet-európai apákról és fiúkról szól, mindeddig csak német kiadásban látott napvilágot.

A történetek egyik szálán a világhírű író apja, Hermann Kafka nyomába eredünk, egy másik szálon Franz életének „nappali” világa és az írás iránti szenvedély természete tárul fel, a háttérben az apa fenyegető árnyékával, míg egy harmadik narrátor – úgy is mint a könyv szerzője, vagy éppen mint „Kafka fia” – az írásban és Kafka rokon alakjában lel rá a kétségbeesés otthonosságára.

Elődök és utódok bonyolult viszonya nem csupán a két Kafka kapcsolatának fiktív és valóságos elemeket vegyítő ábrázolásában mutatkozik meg. Borbély Szilárd epizodikus töredékekből összeszőtt regénye a szerzőtől megszokott sűrített, kifinomult nyelven, erős vonásokkal idézi a kafkai szemléletmód végletes vonásait, az életmű emblematikus motívumait, de az irodalmi származástan és a személyes történet szerteágazó kérdéseit sem kerüli meg.

Szabadtéri program!

 

A Térey Könyvünnep partnerei: Alföld folyóirat, Csokonai Színház, Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Debreceni Irodalom Háza, Déri Múzeum, Jelenkor Kiadó és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár.

 

További információ a Térey Könyvünnep Facebook-eseményénél: https://www.facebook.com/events/1045257516216437

 

Ha vásárolt dm-es Bio őrölt mandulát, azonnal vigye vissza

Felavatták az Immánuel Otthon új épületét Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek