Café
2021-07-27

Végre Debreceni Bor-és Jazznapok

A Debreceni Bor-és Jazznapok Magyarország 3. legnagyobb boros rendezvénye és a résztvevő művészek számát tekintve pedig a legnagyobb jazzfesztiválja.

Az ország legnagyobb gasztrojazz programsorozatán 4 napon keresztül több mint félszáz magyar pincészet mintegy négyszáz bort kínál, illetve 286 magyar jazzmuzsikus 61 jazzformációban 4 színpadon gondoskodik a jó hangulatról. Exkluzív borkóstolók keretében megkóstolhatjuk Debrecen Város Borait, illetve a nyertes pincészetek borászaival is találkozhatunk. (védettségi igazolvány kötelező) Az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programjának fúziója, a Debreceni Bor-és Jazznapok osztatlan közönségsikert arat Debrecenben. A Nagyerdő megújult környezetében, a Békás-tó partján született újjá a legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál, (az első 1972-ben volt) és a Borkarnevál (az első 2000-ben volt) együttes megrendezéséből a Debreceni Bor-és Jazznapok, amely 2015 óta a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát képviseli.

A Debreceni Bor- és Jazznapok gasztrokulturális rendezvény a Magyar Fesztiválszövetség által működtetett Magyar Fesztiválregisztrációs és Minősítési Rendszerben elnyerte a „Kiváló Minősítésű Fesztivál” címet (2019-ben), illetve megkapta (2017-ben) az egyik legkomolyabb európai fesztiválminősítő szervezet, az Európai Fesztiválszövetségtől az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősített fesztiválja címet.

 

Ezzel a Debreceni Bor- és Jazznapok belépett Európa legrangosabb fesztiváljainak sorába.

 

Bérlet és jegyárak alakulása :

Bérlet 4 napra (18 éves kortól): 5.900 Ft

 

Napi jegyárak (12 éves kor felett):

augusztus 5. (csütörtök): 1.500 Ft,

augusztus 6. (péntek): 2.500 Ft,

augusztus 7. (szombat): 2.500 Ft,

augusztus 8. (vasárnap): 1.500 Ft

Online jegyvásárlás: boresjazz.jegy.hu

 

A Debreceni Bor- és Jazznapokon lehetőség van az idei Debrecen Város Borait bemutató exkluzív borbemutatókon is részt venni, melyeken 6-féle bort kóstolható meg az adott borászattól. A kóstolókon természetesen a borászok, borászatok tulajdonosai vezetnek végig.

 

augusztus 5., csütörtök

19.00 óra Holdvölgy Birtok, Tokaji Borrégió; képviseli: Jójárt Gergő borász, tulajdonos

augusztus 6., péntek

17.00 óra Mészáros Borház, Szekszárdi Borrégió; képviseli: Mészáros Péter borász, tulajdonos

19.00 óra Vesztergombi Pincészet, Szekszárdi Borrégió; képviseli: Vesztergombi Csaba borász, tulajdonos

augusztus 7., szombat

17.00 óra Thummerer Pincészet, Egri Borrégió; képviseli: Paulai Polett tulajdonos

19.00 óra Dobosi Pincészet, Balaton-felvidéki Borrégió; képviseli: Dobosi Dániel és Ilona tulajdonos

augusztus 8., vasárnap

17.00 óra Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tokaji Borrégió; Sulyok Balázs borász

 

A kóstolók moderátora Kovács Pál, Debreceni Borozó felelős lapkiadója, a Borászok Barátja 2019 díj nyertese. Belépőjegy: alkalmanként 3.000 Ft/fő.

Soha nem lépett fel még ennyi jazzformáció (61) és jazz muzsikus (286)!

Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő hazai jazzfesztiváljának koncertjei a Békás-tó környékén, négy különböző színpadon lesznek. A négy jazz-színpadon 61 koncert, összesen 286 magyar jazz zenész szórakoztatja a nagyérdeműt.

 

A debreceni jazz egyik központi figurája, Zakar Zoltán volt, aki idén február 10-én hosszan tartó súlyos betegség után 61 évesen elhunyt. A debreceni művész nemcsak harsonás volt, hanem kiváló zeneszerző és hangszerelő is. Több alkalommal dolgozott együtt a Kollmann Gábor vezette BJO-val, aki augusztus 7-i koncertjén zenei főhajtásban emlékezik meg Zakar Zoltánról. „Zakar Zoltánra emlékezik a Budapest Jazz Orchestra augusztus 7-én szombaton, a Debreceni Bor- és Jazz Napokon. Az elmúlt nyolc évben számos hangszerelés és kompozíció volt közös munkájuk gyümölcse. A BJO négy szólamú vokális lemeze, Szörényi Levente és a BJO, az Elvis Presley koncert, Tóth Vera és a BJO produkciói elképzelhetetlenek voltak Zakar Zoltán fantasztikus hangszerelései nélkül. Közös munkájuk csúcspontja, „Az Erdő Titkai” című többtételes műben csúcsosodott ki, mely egy izgalmas, a jazz több műfaját felvonultató kompozíció, melyet Zakar Zoltán a BJO-nak komponált. A megismételhetetlen este - amelyen Urbán Orsi jazz énekesnő, valamint Galyas László trombita művész lesznek a zenekar partnerei - augusztus 7-én, szombaton 22 óra 45 perckor kezdődik a koncert a Békás tó melletti Stég Színpadon.

 

A fesztivál első két napjának (a gitáros résznek) Gyárfás István (1962) lesz az Artist in Residence-e. A fiaival (Gyárfás Péter – zongora, Gyárfás Attila – dob) alkotott Gyárfás Family Trio-val lép fel augusztus 6-án a Stég Színpadon. Az Artist in Residence Junior-ja a rendezvénynek pedig Cseh Péter (1992) lesz. Önálló együttesével, a Cseh Péter Quintet-tel (CsP – gitár, Mester Dániel – szaxofon, Farkas Zsolt – zongora, Miskolczi Márk – bőgő, Richter Ambrus – dob) lép fel. „In Between” című lemezük anyagát mutatják be augusztus 6-án, pénteken 18 óra 45 perckor a JazzMa Színpadon.

 

A Bajáról Budapestre került énekesnő, Nagy Emma (1998) az idén januárban megnyerte a www.jazzma.hu „Az év felfedezettje” szavazását. A fesztivál szombati és vasárnapi napján Emma lesz az „Artist in Residence Junior”, és ennek eredményeként saját zenekarával és Kéri Samuval duóban is fellép majd. A Nagy Emma Quintet összeállítása: NE – ének, Cseh Péter – gitár, Oláh Krisztián – zongora, Dénes Ábel – bőgő, Klausz Ádám – dob. Koncertjük augusztus 7-én, szombaton 17 óra 15 perckor kezdődik a Békás tó melletti Játszótér Színpadon. Artist in Residence-e Berki Tamás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének szakának egykori vezetője, aki az idei énekes fellépők nagy részét tanította és idén májusban ünnepelte 75. születésnapját.

 

A Magyar Rádió rögzíti a fesztivál koncertjeit, sugározza a felvételeket, illetve elérhetővé teszi azokat.

 

További információk: http://boresjazz.hu

 

Megszűnik az elviteles vagy házhoz szállított ételek és italok kedvezményes áfája

Tokió 2020 - Elődöntőben a Debrecenből kijutott belgák 3x3-as kosárlabdában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek