Café
2021-07-09

Nemzetközi produkciókkal készülnek a magyar filmek

A magyar producerek nagyszabású nemzetközi koprodukciókon keresztül a korábbiaknál is szélesebb közönséget kívánnak elérni - idézte Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost a Screen nemzetközi filmes lap internetes oldalán pénteken megjelent cikkében.

A kormánybiztos üdvözölte, hogy a 120. évfordulóját ünneplő magyar filmgyártást négy alkotás képviseli a 74. cannes-i fesztivál hivatalos programjában. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar film, A táncz című fekete-fehér némafilm 1901-ben készült, és az ország olyan neves filmrendezőket adott a világnak, mint William Fox, Adolph Zukor, Michael Curtiz és Alexander Korda.

Magyarország mára Európa egyik legnagyobb koprodukciós filmes szolgáltató központja lett, és új koprodukciós és forgalmazási stratégiák révén a helyi ipar nemzetközi jellegének növelését célozza.

"Egy magyar film számára a helyi piac 10 millió embert jelent. De ha több európai partnerrel koprodukcióban gyártjuk a filmeket, potenciálisan több mint 100 millió embert is elérhetünk" - mondta Káel Csaba. "Kis ország vagyunk, de érdekes témákkal megnyithatjuk a világot a mi történeteink számára" - tette hozzá.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a Magyar Filmintézet 2020-ban 51 millió dollárral (43 millió euróval) támogatta a filmgyártást, és magyar partnereiken keresztül a külföldi producerek is pályázhatnak magyar támogatásokra. Magyarország filmszakmai adókedvezményt is nyújt, ami népszerű az olyan magas költségvetésű nemzetközi produkciók körében, amelyek a helyszínek és a felszereltség miatt érkeznek, legutóbb a Warner Bros és Legendary Pictures Dűne című produkciója.

Magyarországon a koronavírus-járvány alatt is nyitva voltak a filmstúdiók, és Káel Csaba "az utolsó simításokat végzi azon a terven", amely alapján a Nemzeti Filmintézet négy műteremmel 2022-re több mint 12 ezer négyzetméterre bővíti a fóti stúdiókomplexumot - hívta fel a figyelmet a cikk.

"Gazdag filmgyártási hagyományunk van, és már több aranykorunk is volt. Azt szeretnénk, ha továbbfejlődne a filmgyártás és folytatódna ez a hagyomány" - mondta a kormánybiztos. "Közép-Európa és Magyarország a világ egyik legérdekesebb része. Szeretnénk megmutatni a világnak az életünket. A koprodukciók kiváló alkalmat teremhetnek a hazai filmek forgalmazásának bővítésére".

Az idei cannes-i fesztiválon Enyedi Ildikó A feleségem története című legújabb játékfilmje az Arany Pálmáért versenyezhet, míg Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be. Mindkét alkotást július 14-én mutatják be. Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban július 11-én vetítik, itt a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak adnak helyet. A restaurált filmklasszikusokat bemutató Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapott meghívást, ezt július 12-én láthatja a fesztiválközönség.

 

Fotó: A feleségem története Facebook

Közoktatási államtitkár: biztosított a tankönyvellátás

A gazdaság gyors újraindítását támogató újabb jogszabályokat fogadott el a kormány

MTI

Szerző
Hasonló cikkek