Café
2021-06-15

Vasárnap tartotta évadzáró gáláját a Modern Tánc-Játék Stúdió

A járványhelyzet miatt a stúdiónak is nehéz éve volt, hiszen több hónapon keresztül ők sem nyithatták meg tánctermeiket. Azonban vasárnap délután egy olyan gálát hoztak létre közösen, amiből nem látszott a pár hónapnyi kihagyás.

Kicsik és nagyon egyaránt felléptek a Modern Tánc-Játék Stúdió évzáró táncgáláján. Három órától kezdetét vette a produkciót bemutatása, ahol csoportokkal, duókkal és szólókkal kápráztatták el a közönséget a tehetséges táncosok.

Holb Ibolya a stúdió alapítója így nyilatkozott: 

,,Az elmúlt időszak bebizonyitotta, hogy mennyire osszetartó csapat a Modern Tánc-Játék Stúdió, mint a táncosok, tanárok, mint a szülők részéről. Rengeteget tanultunk magunkról és egymásról. Megtanultuk rugalmasan, más irányból nézni a fejlődés és alkotás lehetőségét.  Az egyéni munka került előtérbe, így 27 koreográfiával készültünk a bemutatóra. A gála helyszínét is úgy szerettük volna megválasztani, hogy ezt az új irányt képviselje. Így esett erre a nagy, tágas,  fehér térre a választás, ahol a szél volt a díszlet és a felhők mögül kibújó nap a fény, ami mind a szabadságot, de egyben az összetartozás, a tánc és művészet szeretetét hirdette."

kép: Sipos Flórián

Érdemes nyáron diákmunkát vállalni

Távcsöves éjszakai csillagnézést hirdet az Agóra

Szabó Eszter

Szerző
Hasonló cikkek