Café
2021-05-22

Összefogás: Több száz művész, a klasszikus zene erejével

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége a nemzetközi pandémiás helyzet kezelésére hozott korlátozó intézkedések feloldását egy közös, egy hétvége alatt megvalósuló „Grand Opening – Összefogás” elnevezésű klasszikus zenei eseménnyel kívánja elsőként köszönteni. Az ország fontos fesztiválhelyszínein, – kisebb településein és nagyvárosaiban – a főterekre vagy emblematikus helyszínekre megálmodott közös koncerten vesz részt a Szövetség minden tagszervezete.

A debrecenieket várják a Kodály Filharmonikusok előadásában "Nagyerdei nyitány" címmel 2021. június 6-án,  kötött komolyzenei koncertre.

Műsor: Erkel: Ünnepi Nyitány Erkel: Hunyadi László – Nyitány és Palotás szünet Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen, Vezényel: Kollár Imre, vezető karmester

Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (esőhelyszín: Kölcsey Központ) Kapunyitás: 18:00

A program a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége kezdeményezésére létrehozott „Grand Opening – Összefogás”: az első élő kulturális találkozás hétvégéje! elnevezésű klasszikus zenei eseménysorozat egyik állomásaként kerül megrendezésre.  Az ország 14 jelentős zenei fesztiválhelyszínére megálmodott közös koncerteken a szövetség tagszervezetei több száz művész által alkotott kapcsolattal, a klasszikus zene erejével, egységes közösségként fejezik ki köszönetüket az újraindulás lehetőségéért.

A koncert egyik fontos feladata és üzenete az emberi élet mentális intelligenciájával összefüggésben a jobb életminőség megteremtése, a katarzisok megélése, a gyógyítás. A művész életben maradásának feltétele a munkája, a zene öröme, mely abban az esetben válik közkinccsé, ha az az élő valóságban születik meg, beteljesítve ősi küldetését, kifejtve hatását az előadóra és a közönségre egyaránt, munkát, egzisztenciát és életet teremtve. 

A jelenleg 14 helyszínre tervezett egy-egy órás klasszikus zenei koncertek szervezői törekedtek arra, hogy az ingyenesen látogatható hangversenyek az adott helyszín fesztiváljaiban közreműködő művészekkel valósuljanak meg.

Az értéket és üzeneteket közvetítő klasszikus zenei eseményekről hírt adva, a koncerthelyszíneken rögzített kép és hanganyagból készülő összefoglaló anyagot a szövetség és a tagok weboldalain tesszük elérhetővé, valamint azt az M5 kulturális csatorna számára is át kívánjuk adni.

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége tagszövetségei:

  1. Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  2. Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.
  3. Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.
  4. Margitszigeti Színház Nonprofit Kft.
  5. Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  6. Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  7. Gyulai Várszínház Nonprofit Kft.
  8. Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.
  9. Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
  10. Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  11. Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  12. Kanizsai Kulturális Központ
  13. Interkultur Hungaria Közhasznú Nonprofit Kft.
  14. Egri Szimfonikus Zenekar Kulturális Egyesület

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége tagszervezetei felelősséggel kívánják képviselni helyszíneiken a világjárvány miatt elmaradt fesztiválok, a művészeti közösségek megtartását.

A „GRAND OPENING – Összefogás” koncert az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával valósul meg.

 

Költségvetési kiigazításokra lesz szükség a globális államadósság csökkentéséhez

Várják a pályázatokat a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ösztöndíjprogramjában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek