Természetesen licencelési probléma áll a háttérben, vagyis az, hogy amikor ezek a sorozatok készültek, akkor a zenék jogtulajdonosaival csak korlátozott időre kötöttek szerződést. A cikk szerint az volt az általános, hogy az első vetítésre, majd a következő néhány (három-öt, vagy akár csak egy) évben az esetleges ismétlésekre, más csatornákon történő vetítésekre vonatkoztak csak a felhasználási engedélyek.

A televíziók illetékesei azt gondolták, hogy egy-egy sorozatnak úgyis csak ennyi a várható élettartama. Az is gyakran előfordult, hogy csak a tévés vetítésekre terjedt ki a szerződés, vagyis a DVD-megjelenés, pláne az akkor nem is létező on-demand stream nem szerepelt benne.

A spórolásra jó okuk volt a producereknek, hiszen az ilyen rövid időre szóló jogdíjak a töredékét teszik ki egy határozatlan idejű felhasználás díjának – akár mindössze 5%-át. A sorozatok zenei költségvetése jellemzően rendkívül alacsony.

A New York Times szerint egy közismert dal határozatlan idejű felhasználásáért átlagban 30-40 ezer dollárt kérnek a jogtulajdonosok, és nem egyszer előfordul, hogy egy teljes epizód zenéjére ennek az összegnek mindössze a fele jut.

Amikor ezek a sorozatok felkerülnek a stream katalógusokba, a producerek választás elé kényszerülnek: vagy újratárgyalják a licencszerződéseket, és komoly összegeket fizetnek az eredetileg felhasznált zenék jogaiért, vagy lecserélik ezeket jóval olcsóbban megszerezhető dalokra.

Az utóbbi megoldást meglepően sokan választják, mégpedig igazán ismert, sikeres sorozatok esetén is, mint például a Dawson és a haverok, a Dr. Csont, a Dokik (Scrubs). Ilyenkor a rajongók természetesen dühösek – és a Magyarországon is járt music supervisor, Thomas Golubic azt mondja, hogy amikor anyagi okokból lecserélnek egy jól eltalált dalválasztást, akkor a supervisornak is “megszakad a szíve”.

Olykor a zene lecserélése egyenesen követhetetlenné teszi a történetet is.

A New York Times az X-aktákból hoz egy példát, hiszen még a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású, kultikus sorozata is áldozata lett ennek a jelenségnek. Egy epizódban Scully ügynök kihallgat egy sorozatgyilkost, aki azt állítja, gondolatolvasó képessége van. Scully nem hisz neki, ám aztán a gyilkos eldúdol néhány sort abból a dalból, amit az ügynök előző nap, édesapja temetésén hallott. Azonban a Hulun látható változatban a temetésen egy másik zene szólal meg, így az egész jelenet az értelmét veszti.

Vannak azért jó példák is. A kultikus Különcök és stréberek (Freaks and Geeks) nagyon fontos szerepet szánt a zenének, és a sorozat alkotója, Paul Feig ragaszkodott hozzá, hogy az eredeti dalokat tartsák meg. Ez sokáig késleltette online megjelenést, de idén januárban végre felkerült az egyetlen elkészült évad a Hulura, az eredeti dalokkal. A Dawson és a haverok eleinte egy új főcímdallal volt látható a Netflixen, de végül megegyeztek az eredeti szerző-előadójával, Paula Cole-lal, aki újravette a dalt.

A rövid távú licencelés gyakorlata ma már nem él, a korábbinál nagyobb zenei költségvetéssel dolgoznak a sorozatok, határozatlan időre szólnak a szerződések. Ma inkább az a probléma, hogy a tévécsatornák és az on-demand szolgáltatók oldaláról egyre nagyobb a nyomás (és a járvány miatt tovább fokozódik), hogy a zeneszerzők egyszeri összegért minden jövőbeli jogdíjukról lemondjanak – pedig a “hagyományos” rendszerben tíz év alatt a megbízási díjnak akár háromszorosa is lehet a jogdíj..