Café
2021-04-18

Friderikusz youtuber lesz

Az egyik bulvárnapilapnak megerősítette a hetek óta keringő pletykákat, hogy YouTube-on indít műsort, és visszavonul a nagy tévécsatornáktól.

A jelenleg az RTL Klub Életünk története -sztárpárok utazása című műsor házigazdájaként heti egyszer látható Friderikusz Sándor a Blikknek arról beszélt, hogy visszavonulóban van a tévézéstől, legalábbis a nagy tévécsatornáktól.

„Most ugyan évente kétszer hat adásban feltűnök az Életünk történetében az RTL Klub képernyőjén, de én már ennél többet az országos televíziózástól nemigen akarok, már csak azért sem, mert szerintem a televízió elvesztette egykori jelentőségét, legalábbis idehaza.”

Friderikusz hozzátette, hogy szerinte a fontos dolgokról, ügyekről és jelenségekről a nagy tévékben már nemigen lehet beszélni, a csatornafőnökök szerint azt senki nem nézné meg.

Az ismert műsorvezető ezután elárulta, hogy az elmúlt három-négy hónapban egy önálló kis tévéstúdiót épített, ahol

„úgymond független műsorszolgáltatásba kezdek, április 29-től beszélgetéseimet – egyelőre hetente egyszer, csütörtök esténként frissítve – a Facebookon és a YouTube-on lehet majd látni, illetve podcast formában meg is lehet hallgatni.”

 

Viszlát NBII

Értékes három pont a Lokinak.

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek