Café
2021-04-17

A televízió elvesztette a jelentőségét

Friderikusz Sándor neve évtizedeken át egyet jelentett a magyar beszélgetős showműsorokkal. A legendás tévés most új dobásra készül.

Friderikusz Sándor az egyik kereskedelmi csatornán beszélget ismert magyar sztárokkal, akiket a műsorban egy maszk segítségével meg is öregítenek. A 62 éves riporter maga azonban nem vágyik ilyesmire, hiszen szerinte az idő már megtette a dolgát, d eő ezt nem bánja.

Nem különösebben foglalkoztat a korom, mert azzal a jó érzéssel kelek és fekszem, hogy a dolgaim nagy részét már teljesítettem- mesélte Friderikusz Sándor a Blikknek, aki meglepő kijelentést is tett munkájával kapcsolatban.

"Én úgy érzékelem, hogy éppen visszavonulóban vagyok. (..)

Szerintem a televízió elvesztette egykori jelentőségét, legalábbis idehaza" -

mondta Friderikusz, aki elárulta, nem szakad el a szakmájától, csupán más platformokon lesz látható és hallható:

"Független műsorszolgáltatásba kezdek, április 29-től beszélgetéseimet – egyelőre hetente egyszer, csütörtök esténként frissítve – a Facebookon és a YouTube-on lehet majd látni, illetve podcast formában meg is lehet hallgatni. (...) Olyan témákat veszek elő és olyan embereket hívok meg, amelyek és akik engem, csakis engem érdekelnek. A kényszerképzetem az, hogy ha valaki vagy valami engem érdekel, az sokakat érdekelhet, főleg azért, ahogy speciálisan én közelítek beszélgetéseim tárgyához és alanyához."

 

Meghosszabbították a védelmi intézkedések és a határellenőrzés hatályát

Plácido Domingo zongorát ajándékozott Balázs-Piri Somának

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek