Café
2021-01-26

Magyar művek dominálnak a 2022-es Újévi nyitányon

Magyar szerzők művei adják majd a műsor gerincét az MTVA, a Zeneakadémia és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek összefogásával megvalósuló 2022-es Újévi nyitányon, amelyen az idén 80 éves Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester vezényel.

Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója elmondta, a hangversenyen mások mellett Erkel, Liszt, Kodály, Bartók és Dohnányi műveit hallhatja majd a közönség.
Az újévi koncert nem csak Magyarországon sikeres, hiszen a rádiós közvetítést egyebek mellett Németország, Dél-Korea, Kína, Görögország és Ciprus is átveszi.
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora kiemelte: az a frissesség, amelyet a Zeneakadémia fiataljai tudnak belevinni a produkcióba, és az az együttműködés, amely a tapasztalt muzsikusokkal és a fantasztikus karmesterekkel létrejön, nagy érdeklődésre tart számot itthon és külföldön is. A fiatal tehetségeknek nagy lehetőség, hogy bemutatkozhatnak a közönség előtt. Medveczky Ádámról azt mondta, hogy végtelenül nagy önbizalmat tud adni a kisugárzásával, melegszívűségével és megkérdőjelezhetetlen zenei szaktudásával, minden muzsikus örömmel dolgozik vele, és a közönség körében is rendkívül népszerű.
 

Ivott, drogozott és két autót lopott néhány óra alatt Hajdú-Bihar megyében

Sajtokat hív vissza a forgalomból a Kőröstej

MTI

Szerző
Hasonló cikkek