Café
2021-01-06

Világhírű autogramok

Több mint 3000 államfő eredeti aláírásának a birtokosa a Debrecenben élő Dr. Márián Zoltán. A több mint negyven éve elkezdett hobbijának anyagából mára összeállt egy könyv, Államfők dedikáltak címmel. .

A szerző, Dr. Márián Zoltán ügyészként dolgozott negyven évet, először Nyíregyházán, majd Debrecenben, ebből húsz évet a Debreceni Nyomozóügyészség vezetőjeként. Ma már nyugdíjas, de továbbra is aktív levelezést folytat a nagyvilág első számú vezetőivel. 

A könyv címe: „Államfők dedikáltak”. Az „államfők” kifejezés használata jelen esetben kicsit önkényes, és szélesebb értelemben magában foglalja az uralkodópárokat, a köztársasági elnököket, a First Ladyket, a miniszterelnököket és a pártvezetőket. A 3000 darabos gyűjtemény 95%-a – és a könyv is – ilyen személyekből áll. Néha elkalandoztam olyan világhírességek felé, akik valamilyen kapcsolatba kerültek a nagypolitikával, illetve annyira jelentőset alkottak és köztiszteletben állnak ma is, hogy bekerülhettek a gyűjteménybe és a könyvbe is.  Ez utóbbiak talán üdítően hatnak, és színesítik a politikusok sajátos világát.

Egy kis szabolcs-szatmári faluban, Csengerben nőttem fel. A vasfüggöny mögött éltünk, gyakorlatilag elzárva a nyugat-európai és más külföldi országoktól. A nyelvek és a külpolitika már hetedik osztályos általános iskolás koromban érdekelni kezdett.  Kíváncsiságomat csak fokozták azok a történetek, amelyeket az 1956-ban Angliába menekült nagybátyám és családja meséltek a „Nyugatról”, akik az 1960-es évek végétől rendszeresen hazalátogattak Csengerbe.  

Az 1960-as évek elején kezdtem el gyűjteni az állam-és kormányfők, királyi személyek aláírt fényképeit. Nyolcadikos lehettem, amikor Makariosz érsek ciprusi elnök és Norodom Szihanuk kambodzsai herceg válaszolt. Mára mintegy 3000 eredeti aláírást tartalmaz a gyűjtemény a világ valamennyi államának első számú vezetőitől, politikai és ideológiai hovatartozástól függetlenül. Mondhatni, itt a „békés egymás mellett élés” már nagyon rég megvalósult…

Egy eredeti aláírás megszerzése sokszor ütközik akadályokba. Hivatalban lévő uralkodók egyszerűen nem teljesítenek ilyen jellegű kérést. Azt szokták válaszolni, hogy csak személyes barátaiknak dedikálnak fényképet. 

A saját erőfeszítéseket a legtöbb esetben siker koronázta. Azonban néhányszor különböző kapcsolatokat – nagykövetségek, külügyminisztériumok, egyes politikai vezetők barátai, családtagok, más államfők – felkutatva, sokszor kalandos utakon sikerült hozzájutni az elmúlt fél évszázad vezető politikusainak eredeti aláírásához. A gyűjteményemben találkozhat az Olvasó egyebek mellett Hirohito japán császár, II. Erzsébet, II. Margit, Beatrix és Julianna királynők, Diana hercegnő, Apponyi Geraldine, Hailé Szelasszié császár, Baudouin, II. Albert, János Károly, V. Olav, II.Hasszán, Husszein, Fejszál király, Reza Pahlavi iráni sah aláírt fotójával.  

Megtekintheti továbbá Harry Truman, Eisenhower, Jimmy Carter, Putyin, Brezsnyev, De Gaulle tábornok, Adenauer, Mitterrand, Aldo Moro, Indira Gandhi, Teng Hsziao-ping, Fidel Castro, Ben Bella, Juan Perón, Salvador Allende, Kadhafi, Franco tábornok, Salazar, Pinochet, Enver Hodzsa, Kim Ir Szen autogramjait és dedikálásait. 

Igyekeztem színesíteni a gyűjteményt egykori magyar állam-és kormányfők aláírt dokumentumaival is: I. Ferencz József, Andrássy Gyula, Tisza István, Wekerle Sándor, Károlyi Mihály, Horthy Miklós, Bethlen István, Tildy Zoltán, Dálnoki Miklós Béla, Nagy Imre… Ez esetekben kései leszármazottak, egyéb családtagok és barátok segítettek. 

Egy gyűjtő számára az eredetiség a legfontosabb. Manapság a vezető politikusok gyakran használnak sokszorosító eszközöket, mint autopen, lenyomat, bélyegző. Ezek kiszűrése néha nehéz, de egy gyűjteményben csak az eredeti daraboknak van helye. 

Az egyes fejezetekben az aláírások elhelyezése gyakran önkényes. Sok olyan személy van, akiknek két-három másik fejezetben is helyük lehetne. Ilyenkor a legjellemzőbbet próbáltam kiválasztani. Az angol szöveg nem „tükörfordítás”. Sokkal inkább a magyar változat rövidebb összefoglalása. 

Az elmúlt közel 60 év terméseiből több kiállítást rendeztem: Debrecenben az Aranybika szállodában, a Kölcsey Művelődési Központban, Budapesten a Stefánia Palotában és a Képviselői Irodaházban. Ez az első alkalom, hogy a 3000 autogramból mintegy 500, könyv formájában is megjelenik.  

 

 

Készül a Quimby és Tankcsapda közös produkciója

Megrohamozták a Capitolium épületét Trump hívei

Váradi Ferenc

Szerző
Hasonló cikkek