Café
2020-11-15

Rúzsa Magdi fél éves terápiája

Megjelent Rúzsa Magdolna első mesekönyve és a történet alapján készülő Angyalkert című musical részletei a CD-mellékleten.

A mese Pollyról, a csodálatos hanggal megáldott kislányról szól, akit konok betegség gyötör. Lázálmából egy gyönyörű helyen, mézillatú fák és éneklő virágok között ébred. Az Angyalkertben őrangyalok, egy beszélő macska, a madarak kórusa veszi körül, akik kiderítik, a kislány tévedésből került hozzájuk, és ha nem ér haza időben, beteljesül a gonosz Démia ördögi terve és leghőbb vágya: nem lesz többé zene, és sötétség borul a Földre. Vajon sikerrel jár Gábriel, Ámor és Polly? - erről szól a népszerű énekesnő első mesekönyve, mely alapján musical is készül, aminek részletei a könyv mellékletében található CD-n hallhatók először. A könyvet Matyus Dóra és Máthé Kata rajzolta. 

Magdi az alábbiakat nyilatkozta a könyv születéséről:

„Azt érzem, hogy megszületett valami, amire nagyon vágytam. Hiszem azt, hogy nincsenek véletlenek, ezt a mesét küldte nekem valaki. Az élet mintha előre rendezte volna. Ez a mese itt van. Csodálatos, hogy fél év után itt van a kezemben. Minden, amit a fejemben láttam megvalósult. Egy nagyon szép kis történet, ami mai és a zenéről szól. Az a legszebb, hogy ebben nem volt szándékosság, soha nem terveztük ,hogy könyv fog megjelenni.”

Magdi még azt is elárulta, hogy mi ihlette és mit jelent neki ez a könyv.

„Eleve az isten szeretet nagyon mélyen ott van, és a hit. Mindig is hangoztattam, hogy a legfontosabb az ember életében a hit és, hogy mindig legyen egy kapaszkodó. És ez a kislány is tulajdonképen ezt ábrázolja. Azok a pillanatok, azok a nehézségek, amikkel szembe kerülsz, az mindig csak egy állapot abból igenis ki lehet kerülni. A karantén alatt ötlöttem ki, amikor megértettem azt, hogy milyen lenne ez a világ zene nélkül. Megértettem, hogy milyen sivár és szomorú lenne az én életem a zene nélkül. Azt is lehet mondani, hogy éppen ezért a mese minden egyes szereplőjében ott lakom egy picit. Szégyen, nem szégyen elmondani, de terápiaként született ez a könyv. Én hiszek a mese terápiában.”

Fotó: Rosta Márk

Kowalsky

Katonák a kórházakban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek