Blog
2023-05-13

Madarak és fák napja

Létezik Magyarországon egy jeles nap, sőt egy ünnep, amely rövid idő alatt terjedt el a köztudatban, és mára szinte nincs olyan magyar ember, aki ne halott volna róla: ez a madarak és fák napja

 Ezt az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező és az egyik legtöbb embert megmozgató napot minden év május 10-én tartják meg.

Több, mint 100 évvel ezelőtt találták ki és rendezték meg az elsőt. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg az első madarak és fák napját, de csak később, 1906-ban Hermann Ottó polihisztorunk terjesztette el a köztudatban. A kor nagy ornitológusainak köszönhetően törvény mondta ki, hogy minden évben egy napot a madaraknak és fáknak kell szentelni.

A jeles nap célja, hogy a társadalom figyelmét felhívja természeti értékeinkre, azok megőrzésére és megismerésére. Ennek következtében országszerte rengeteg eseménnyel készülnek a természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, nemzeti parkok, egyesületek. Az érdeklődők részt vehetnek terepmadarász sétákon, madárgyűrűzéseken, faültetéseken, előadásokon. Iskolákban, óvodákban is hirdetik az ünnep fontosságát, és rajzversenyekkel, kiselőadásokkal próbálják meg felhívni a fiatalok figyelmét a természet fontosságára, sokszínűségére.

Debrecenben már két éve rendezik meg a Csicsergő villamos programot, mely során a DKV villamos vonalain utazók gyönyörű madárfotókban és madárdalokban gyönyörködhetnek utazás közben. További eseményként a Fancsika 1-es víztározón tartott madármegfigyelő sétán is részt lehet venni, amely nemcsak a madarak és fák napjára, de a vándormadarak világnapjára is felhívja a figyelmet.

futureofdebrecen.hu

Több mint 100 ökológiai témájú film lesz látható a Környezetvédelmi Filmfesztiválon

Növénytermesztő konténer farm

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek