Azért ott, mert más kofáknál, zöldségesnél a
karfiolt csak egészben árusítják, a kínai kívánság szerint felnégyeli, nekem
elég egy negyed karfiol is.

Amikor sorra jutottam, megkérdeztem a fiatal elárusítólányt, hogy
„szoktak-e időnként hazautazni családlátogatásra”. Azért tettem idézőjelbe,
mert szóról szóra így hangzott el a kérdésem.

A mosolygós lány elkomolyodott, majd tétova mozdulatokkal elkezdett
mutogatni egyes árucikkekre, közölte a „narancs akció, olcsó!”
Narancsot karácsonykor szoktam fogyasztani, évközben inkább almát –
közöltem.
Alma? – csillant fel a szeme. Van, ott van!
De az érdekel, hogy szoktak-e hazautazni olykor Kínába, látogatóba? –
erőltettem a kérdést.
Kína? Igen. Kína – mondta, majd halkan hozzátette: nem értem.
Közben lemérte az általam kiválasztott árucikkeket, ötezressel
fizettem, szépen visszaadott és pontosan, magyar nyelven kiszámolta:

„Négyezer kétszáz-húsz!”

A lány megtanulta az összes zöldség és gyümölcs nevét és a számokat
magyarul. Ezen felül feltehetőleg nem sok mást. A szükséges kommunikációt
az itteni hatóságokkal és egyebekkel valószínűleg van, aki intézi, a családban
kínaiul beszélnek, a szomszédok is onnan érkeztek. Köszönni tud szépen,
illedelmesen és mindig barátságosan mosolyog.

Meg szerettem volna kérdezni, hogy egy kínai család hogyan ünnepel,
továbbá, hogy járt-e már Debrecenben, mit gondol a kortárs kínai
költészetről, rockzenéről, esetleg azt is, hogyan értékeli – így magunk között
szólva – Hszi Csin-ping nemzetközi szerepvállalását.

Szép zöld a petrezselyem! – közölte búcsúzóul.
A színek magyar elnevezését is ismeri. És a szép jelzőt.

Csorba Zoltán

csorbazoli.blog.hu