Blog
2021-09-12

Midnight oil: Beds are burning

A popkultúra és a környezetvédelem találkozása nem újkeletű dolog: megannyi példával találkozhatunk a múlt könnyűzenei kultúrájában és a kortársak között is.

Gondoljunk csak Az Earth songra Michael Jacksontól, a Radioactive-re az Imageine Dragons-tól, vagy a nem is olyan rég kiadott „Make a Wave” című dalra Demi Lovato és Joe Jonas duójától, de még sorolhatnánk.

A közelmúltban voltam egy koncerten, ahol minden dal előtt az egyik előadó egy kis történeti áttekintést adott az adott korszakból. 

1986-ot írunk, amikor a Midnight Oil már egy ismert és elismert együttes volt. A témaválasztásaik jobbára a politika, a fogyasztói társadalom, a militarizmus, a nukleáris háborútól való fenyegetettség és a környezetvédelem körül forogtak.

Ebben az évben adták ki legsikeresebb dalukat “Beds are burning” címmel, amely a 6. helyig jutott az ausztrál slágerlistán, a Billboard Hot 100-on 17. lett, Angliában pedig 6. Ráadásul 1988-ban megkapta „a legjobb dal” elismerést is. Innen is kicsit hihetetlen, hogy nem ismertem, de ami késik, az – ugye – nem múlik.

A dal egy negatív utópiát vázolt fel – vagy mégsem?

Beszámol a Földet megcsapoló emberekről, a hőségről, az ausztrál elsivatagosodásról és egy alkuról, amelyet az emberiség a természettel kötött … – s ennek emberi megszegése miatt lázad most fel, és kéri, hogy fizessük meg a tartozásainkat felé. 

A dalnak nem kis utóélete volt. Több mint 20 évvel megjelenése után a 2009-es átdolgozása a klímaváltozás elleni harc egyik himnuszává vált. Te hallottad már?

Ha még nem, megéri!!

DUZS LÁSZLÓ futureofdebrecen

Két katona meghalt, több megsebesült a Donyec-medencei harcokban

Ki-ki meccsen folytathatjuk a jó sorozatunkat

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek