Talán nem is érdemelne részletesebb magyarázatot a klímaváltozás körüli hajcihő, mégis megpróbálom a következő sorokban közérthetőbbé tenni azokat a biológiai, fizikai és kémiai folyamatokat, melyek minden nap körül vesznek minket.

Talán nem is érdemelne részletesebb magyarázatot a klímaváltozás körüli hajcihő, mégis megpróbálom a következő sorokban közérthetőbbé tenni azokat a biológiai, fizikai és kémiai folyamatokat, melyek minden nap körülvesznek minket.

A tudósokat régóta foglalkoztatja, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben befolyásolja Földünket, bioszféránkat. Ennek megvitatására több világkonferenciát is szerveztek már. Egy folyton változó világban a várható jövő meghatározása nem könnyű feladat. Tetteink hatására bizonyos folyamatok végkifejlete egyértelmű, csak azok időponti megjelenése kérdéses. Először is elfogadták az “előzetes elővigyázatosság elvét”, amely szerint nem szabad megvárni a tudományos kételyek eloszlását, hanem kellő időben kell a döntéseket meghozni, mert elképzelhető, hogy amikorra minden bizonytalanság megszűnik, már késő lesz.

Egy másik ajánlás arra irányult, hogy állapítsák meg az üvegházhatású gázoknak azt a koncentrációját, amely még nem hat kedvezőtlenül az emberiség egészségére, illetve az ökoszisztémák alkalmazkodó képességére.

Az üvegházhatású gázok légköri koncentrációját olyan szinten kell stabilizálni, amely megakadályozná az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes, antropogén (emberi) hatást. Ezt a szintet olyan időintervallumon belül kell elérni, amely lehetővé teszi az ökológiai rendszerek természetes alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz, továbbá ami módot nyújt a fenntartható gazdasági fejlődés folytatására (Rio de Janeiro, 1992.). Minél változatosabb egy közösség, annál könnyebben tud alkalmazkodni egy változáshoz.

Földünk éghajlata a múltban állandóan változott, ingadozik a jelenben, és feltételezhetően módosulni fog a jövőben is, de az emberi tevékenység is belépett az éghajlatot hatékonyan alakító tényezők sorába.

A légkör az éghajlati rendszer központi komponense, annak leginkább instabil, legnagyobb változékonyságot mutató része. Anomália (rendellenesség, szabálytalanság) akkor jelentkezik, amikor egy szokásos éghajlati tevékenység nagymértékben eltér az átlagostól. Azaz, egyre többször fordulnak elő hazánkban is szélsőséges időjárási jelenségek. Ezt 2019-ben és 2020-ban is tapasztalhattuk a tavaszi aszályos hónapok után jelentkező víztöbblet és szúnyog-gradáció révén. 2020. október 18-án hajnalban a Sajó vize alig fél óra alatt 3 métert emelkedett.

Persze, régen is voltak szélsőséges időszakok, azonban két kilengés között hosszabb idő telt el, így a legyengült szervezeteknek volt idejük regenerálódni, újra stabil állományt felépíteni. A klímaváltozás jól érzékelhető bizonyítéka, hogy a két anomália között eltelt idő sokkal rövidebb.

Manapság akár pár nap alatt is több 10 Celsius fokot eshet a hőmérséklet, vagy épp pár óra alatt leesik egy havi csapadék úgy, hogy 4-5 kilométerrel arrébb egy csepp eső sem éri a talajfelszínt.

Kárként élünk meg védett területen egy tűzesetet, de csak azért, mert az ott elpusztult élővilágnak már nincs honnan regenerálódni, végleg elvész. Anno, ha eltűnt egy populáció, akkor máshol egy új jött létre. Most ha eltűnik egy, félő, hogy a faj a kihalás szélére sodródik.

Egy molekula CO₂ légkörben tartózkodási ideje 100 évre tehető. Ma a CO₂ mennyisége 30%-kal több, mint az ipari forradalom előtt, a metáné 100%-kal, a N₂O -é 9%-kal. Ezen adatok jelzik az emberi tevékenység jelentőségét. Azonban a természetes üvegházhatás híján a Föld felszínének átlaghőmérséklete a jelenleginél 33 ⁰C-kal lenne alacsonyabb (-19⁰C). Mint mindenben és mindenhol, az üvegházhatású gázok terén is igaz a mértékletesség betartása. A szélsőségek sosem vezetnek jóhoz. A melegedés sebességét 0,1-0,2 ⁰C/ évtizedre becsülik a szakemberek. Ez sokkal gyorsabb, mint eddig bármikor. Ehhez egy idő után a természetes szervezetek nem tudnak alkalmazkodni, s ebbe az ember is beletartozik. Sokszor halljuk, hogy mekkora baj, ha 1-2 ⁰C-ot emelkedik a Föld átlaghőmérséklete. Gondoljunk csak bele, ha csak a mi testhőmérsékletünk emelkedik 1-2⁰C-ot… ugye, volt már mindenki lázas?!

Az aeroszol részecskék számának növekedésével a kialakuló felhőcseppek száma is növekszik, ami a felhőksugárzás-visszaverő (hűtőhatás) képességének növekedését eredményezi. Ha túl sok aeroszol részecskét juttatunk légkörünkbe, akkor a felhőcseppek átlagos mérete csökken, így a felhők csapadékhajlama is kisebb lesz, aminek következtében a globális felhőborítottság növekszik, ami viszont épp a lehűléshez, s nem a felmelegedéshez vezet a jövőben (Természet Világa, GELENCSÉR A.: Aeroszol részecskék a levegőben). Melegítő hatással a felhőzet is rendelkezik, azaz annak hiánya. A 30%-os felhőzet és a 25%-os csapadék csökkenésének hatása megegyezik az 1⁰C hőmérsékletemelkedés hatásával. Ezek már lokálisan érzékelhető vízhiányhoz vezetnek.

Fontos a globális nézet kialakulásához megemlíteni a következőt. A felmelegedés hatására melegebb levegő lesz, mely több vízgőzt tud befogadni, s ez statisztikailag azt jelenti, hogy átlagban több hó esik például az Antarktiszon, ergo évtizedről, évtizedre vastagodik a hótakaró, ezzel kompenzálva az északi féltekén olvadó jég tengersó koncentrációjára gyakorolt kedvezőtlen hatását. Ha csökken a koncentráció, leállhat, vagy eltolódhat a Golf-áramlat, mely Európára pótolhatatlan hatással van. (Természet világa, Koppány Gy.: A Föld-légkör rendszer sebezhetősége).

Az erdők CO₂-tárolása a gazdasági növényekét 20-40%-kal meghaladja. Ezért is probléma, ha kivágjuk a fákat, s nem ültetünk helyükre másikat, mivel így nem csak a kivágott fák eltüzelésével juttatunk vissza CO₂ a légkörbe, hanem az esélyét is elvesszük annak, hogy az új erdő újabb CO₂ kössön meg. Ha van rá módod, ültessünk egy kocsányos tölgyet, vagy bármilyen más tájba illő őshonos facsemetét, a kertbe, utcába s gondozzuk azt. Évről évre örömet fog okozni. Ígérem.

Az IPCC (1996) Európára vonatkozó becslése szerint a növényfajok közül veszélyeztetettek a hóvirág, a nárcisz, a harangvirág és néhány gleccseren élő faj. A legerősebb talajnedvesség csökkenést Vermes (1995) április, május hónapokra teszi, pont akkorra, amikor a termesztett növényeinknek a legnagyobb szüksége lenne (Természet világa, Anda A.: a globális felmelegedés és a mezőgazdaság). Erre a 2007-es vagy a 2012-es év is jó példa, amikor is áprilisban egy csepp eső sem hullott, de ne feledkezzünk meg a 2015-ös, vagy a 2020-as év tavaszairól sem, mikor is a legelők, a szántók szomjaztak az észak-keleti országrészben. A szántók öntözésének lehetősége fontos napirendi pont. 

Sajnos, ha az emberek nem érzik azonnal a változást, nem hisznek a tudósoknak, s a figyelmeztetést elengedik a fülük mellett. Jelenleg a kevés adat és a számítógép kapacitás hiánya miatt nem lehet pontosan előre jelezni, de attól még vigyázni kell. A természetvédők már jó ideje kongatják veszélyt jelző harangjukat, nem ok nélkül.

„Vigyázz a madárra, ha válladra repül, amerre az élet, arra menekül. Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.”

Írta: Lenner Ádám