Ez a régi eljárás sokat segített a zenészek fejlődésében, hiszen miután megszenvedett minden hanggal, minden ütemmel és végül  sikerült együtt lejátszani, tempóban az eredetivel, a fejében megmaradtak a megoldások, riffek, részletek, amelyeket később maga is felhasználhatott rögtönzések során. Ha nem sikerült valamelyik összetettebb szerzemény akkordmenetét pontosan leszedni, a zenész átnevezhette saját szerzeményének is akár! Hiszen, nem lopás, nem koppintás, csak hasonlít.

   Az internet megkönnyítette a kezdő, de a haladó zenészek dolgát is. Szinte minden, valamennyire is ismert szerzemény kottája, szövege, kísérete megtalálható, a szólókat nem csak lekottázzák, meg is mutatják az adott hangszeren.

Használtam én is ezt a lehetőséget, néhány zongoraszólót, az utasítás alapján sikerült végre lejátszanom. Volt olyan technikás szóló, amivel évek során sehogyan sem boldogultam, úgy tűnt, nem elég az öt ujj a jobb kezemen. Az oktató a Youtube-on elmagyarázza a helyes ujjrendet – a zongoristák tudják, hogy ez egy nagyon fontos részlet, mert egyébként összegabalyodnak az ujjak – szép lassan türelmesen megmutatja, végül kiderül: eljátszható. 

Egy .ba végződésű (Bosznia és Hercegovina) internet címen véletlenül ráakadtam egy blogra, ahol a bloggazda régi jugó szerzemények szövegeit, akkordmenetét gyűjti. Egy eredeti, mondhatnám, abszolút demokratikus módon: leközöl minden beküldött szedést! Emiatt különbségek jelentkeznek a kíséretben, annak függvényében, hogy ki milyen akkordot hallott. A bloggazda nem moderál. Rábízza a felhasználóra.

A legjobban az tetszett, amikor az egyik beküldő a következőket tüntette fel: a bekezdés C-dúr és G-dúr. És a megjelölés: sokszor! 

Ilyen utasítás a zenében nem létezik! Általában fel szokták tüntetni, hogy négy ütem, vagy inkább nyolc ütem. De ilyen, hogy sokszor, vagy huzamosabb ideig, míg meg nem unod!?

A folytatás még jobb, ugyanis a zenicai fiatalember ezt írja: „a későbbiekben a következő akkordok fordulnak elő: G dúr, e-moll, a-moll, D-dúr, C-dúr ...” 

Fordulnak elő ?!

Egyébként többnyire a szöveg felett jegyzik, hogy az adott részben melyik akkorddal kell kísérni. Itt a beküldő megadta keretet, mindenki hallása és ízlése szerint rakja a megfelelő helyre, ha már nagyon nem illik az akkord a dal alá, váltson. Mellesleg, a „készletet” a teljesség igénye nélkül adta meg, ugyanis a szerzeményben előfordulnak olyan akkordok is, amit nem tüntetett fel a választékban.

Olyan ez mint amikor a festészet tanára elmondja, hogy az arc megfestéséhez a következő színeket kell használni: okker sárga, karmin piros, párizsi kék, égetett sziéna ... A többi már csak az ügyesség kérdése, hogy egy szép portré jelenjen meg a vásznon.

Csorba Zoltán