Blog
2020-11-30

Főcímzenék nyomában

Nem tudni, hogy a hetvenes, nyolcvanas években kapott-e jogdíjat a Pink Floyd vagy Vangelis a Magyar Televíziótól. Egy azonban biztos. Minden héten hallhattuk őket a tévében.

Gyerekkorunk főcímzenéi évekig ott volatak a fülünkben, még akkor is ha történetesen nem néztük azokat a műsorokat. A Hét című politikai műsort kifejezetten utáltam de a zenéje tetszett. Kisgyerekként fogalmam sem volt, hogy Vangelis zenéjét használták fel. De így voltam a Panorámával is vagy a tök jó funky muzsikával kezdődő Új reflektor magazinnal is. 

Volt egy Föld titkai nevű sorozat amely a Pink Floyd-Time című dalávaal kezdődött, A már említett Hét 1981 től Vangelis L Enfat -al nyitott. A Diagnózis Magazin szintén Pink Floyd dalt választott, a Panoráma pedig meg sem ált a Tangerine Dreamig. . 

A Magyar Televízió 1976-ban indított, Egymillió fontos hangjegy című popzenei műsorának szignálja egy 1975-ös dzesszfunk számból, a Brecker Brothers Sneakin Up Behind You-jából származik.

Az Antal Imre által vezetett legendás Szeszélyes évszakok szignálja a progresszív rock Keith Emerson melletti másik legnagyobb billentyűs-királya, Rick Wakeman 1979-es szólóalbumáról való, egészen pontosan a Pedra da Gavea című nyitószám eleje.

 

Deák Bill Gyula köszöni jól van.

Sikeres volt az online DExpo

Váradi Ferenc

Szerző
Hasonló cikkek