Belföld
2022-01-11

Köszönet és megbecsülés a szociális dolgozóknak

A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy biztosítsa az anyagi megbecsülést a szociális szférában dolgozóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében. Rétvári Bence bejegyzéséhez azt írta, Magyarországnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottságában is előre kell mennie, nem hátra.

Az államtitkár videóüzenetében azt mondta, köszönet illeti a szociális dolgozókat, hogy az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozva védték az időseket, betegeket, a rájuk bízott gondozottakat. "Az előző időszakban, 2010 előtt nem becsülték a szociális dolgozókat, még egyhavi bért is elvettek tőlük" - jegyezte meg.
    Hozzátette: a kormány 2010 óta arra törekedett, hogy az anyagi megbecsültséget is biztosítsák a szociális szférában dolgozóknak.
    Mint mondta, a szociális és gyermekjóléti kiadások a költségvetésben két és félszeresükre emelkedtek, a szociális szférában a bérek pedig közel háromszorosukra nőttek. Mint mondta, amíg 2010-ben 137 ezer forint volt a szociális szférában az átlagbér, "most ez 370 ezer forint környékén van".
    Rétvári Bence arról is beszélt, a kormánynak fontos célkitűzése volt az is, hogy minél több megváltozott munkaképeségű tudjon munkát találni, és ne  segélyből, hanem munkabérből éljen, "hiszen ez magasabb életszínvonalat, stabilabb jövőt jelent".
    Hozzátette: 18 százalékról 44 százalékra sikerült emelni a megváltozott munkaképességűek körében a foglalkoztatottsági szintet. Ez azt jelenti, hogy 160-170 ezer fő már dolgozik a megváltozott munkaképességűek közül is - fogalmazott. Megjegyezte: nem csupán a gazdaság növekedése kellett ehhez, hanem mintegy 50 milliárd forint, amit támogatásként adnak azoknak a munkáltatóknak, akik megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak.
    Az államtitkár szólt arról is, hogy a megváltozott munkaképességűekkel, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezetek támogatása is emelkedett, a 2010-es 522 millió forintról 1,3 milliárd forintra.
    Rétvári Bence felidézte azt is, bevezették a gyermekek otthongondozási díját, hogy ezzel segítsék azokat, akik önellátásra képtelen gyermeküket saját maguk gondozzák, a gyermekek otthongondozási díja pedig az idei évben a minimálbér szintéjére, 200 ezer forintra emelkedett. Megjegyezte: igyekeztek újrehabilitációs központokat is létrehozni, hogy minél többeknek tudjanak segítséget nyújtani.
    Magyarországon a szociális dolgozók megbecsülésében is előre kell menni és nem hátra - zárta az államtitkár videóüzenetét.
 

Müller Cecília mindenkinek ajánlja az oltás harmadik dózisának felvételét

Kezdődnek a téli diplomaosztók

MTI

Szerző
Hasonló cikkek