Belföld
2021-12-03

Hankó Balázs: a modellváltás lendületet ad a felsőoktatásnak

A modellváltás ahhoz hasonló lendületet ad a magyar felsőoktatásnak, mint a múlt század 20-as éveiben a Klebelsberg Kuno nevével fémjelzett korszak - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten.

Az átalakítás célja, hogy növekedjen a felsőoktatás nemzetközi versenyképessége - közölte Hankó Balázs, amikor az óbudai Árpád Gimnáziumban továbbtanulásra készülő, 12. évfolyamos diákokkal találkozott. Hozzátette: a világ tíz legrangosabb egyeteme közül hét alapítványi formában működik.

Az átalakuláshoz a kormányzat soha nem látott mértékű, 1700 milliárd forintnyi forrást biztosít a következő hat évben a 21 modellváltó felsőoktatási intézmény számára - mondta.

Mint elmondta: a világban 28 ezer felsőoktatási intézmény működik, a 11 legrangosabb hazai intézmény pedig a top 5 százalékba, vagyis a legjobb 1400 egyetem közé tartozik, illetve a Semmelweis Egyetem a 277. előkelő helyen áll.

Az átalakítástól a kormány azt várja, hogy az intézmények rugalmasabban tudnak reagálni a nemzetközi folyamatokra és a munkaerőpiaci igények változására, így javul a nemzetközi versenyképességük. Ugyanakkor olyan tehetséggondozási, mobilitási és mentor programokra nyílik lehetőség, amelynek keretében a diákok áthallgathatnak külföldi intézményekbe egy-egy szemeszter erejéig, illetve a 31 százalékos hallgatói lemorzsolódást 2026-ra 20 százalék alá tudják csökkenteni - ismertette a helyettes államtitkár.

Úgy vélekedett: a modellváltás sikerét mutatja, hogy az elmúlt évhez képest az idén 10 ezerrel, vagyis 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba.

A legnépszerűbbek a gazdálkodási szakok, ezt követii a jog, majd a műszaki, az orvos-egészségtudományi, illetve az agrár szakok következnek - sorolta.

A magyar felsőoktatás rangját az is jelzi, hogy 2013 óta 65 százalékkal növekedett a hazai egyetemeken tanuló külföldi diákok száma. Sokan olyan országokból, Németországból, a Skandináv államokból, vagy Dél-Koreából érkeznek, ahol rangos intézmények működnek.

A 40 ezer külföldi hallgató évente 80-90 milliárd forint plusz forrást jelent a nemzetgazdaság számára - mondta Hankó Balázs.

Sikeres nők sikerük titkáról

Megkezdték az 5-11 éves gyerekek oltásának előkészítését

MTI

Szerző
Hasonló cikkek