Belföld
2021-06-28

Szijjártó Péter: Magyarország vakcinát ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak

Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban -közölte a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.

Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban az MTI-nek azt mondta: "minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból".

A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak - közölte a politikus, aláhúzva: a Sinopharm oltóanyagát mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást.
"Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát" - hangsúlyozta Szijjártó, utalva arra, hogy a napokban öt és fél millió magyar lesz beoltva.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.
Egymásra utaltság jellemzi az egészségi helyzet mellett a biztonságot, hiszen az illegális migrációs folyamatokat már a Nyugat-Balkánon, vagy még azelőtt meg kell állítani. Igaz ez gazdasági vonatkozásban is, hiszen az Európai Unió és a Nyugat-Balkán összes kereskedelmi forgalmának húsz százalékát Közép-Európa bonyolítja le - mondta a miniszter.

Varga Mihály: 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg

Újabb vállalkozás vehette át a „Fenntartható Debrecen” címet

MTI

Szerző
Hasonló cikkek