Belföld
2021-06-12

Megtriplázódott a májusi vendégéjszakák száma Magyarországon a tavalyihoz képest

Májusban a tavalyihoz viszonyítva több mint 200 százalékkal, több mint 1 millió 250 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az ügynökség hivatalos szombati podcastjában.

Guller Zoltán elmondta, a hazai szálláshelyeken a vendégéjszakákat 82 százalékban belföldi turisták vettek igénybe.
    

Jó hírnek nevezte, hogy folyamatosan emelkedik a nyári foglalások száma.
    

A nyitás bejelentésétől számítva, az elmúlt egy hónapban 40 százalékkal többen foglaltak szállást a nyárra - közölte.
    

Guller Zoltán azt mondta, minden remény megvan arra, hogy a nyáron a tavalyi 13,5 millió vendégéjszakához képest legalább 17 millió vendégéjszaka lesz. Ez még mindig kevesebb, mint a 2019-es 40 millió fele - jegyezte meg.
   

Kitért arra is, ha júliustól "beindul" Európa, majd ősztől az Egyesült Államok, akkor "egy egészen értelmezhető, jó évet fogunk tudni közösen elkönyvelni". Guller Zoltán közölte azt is, hogy a vendéglátásban áprilisban 46 milliárd forint árbevétel volt, májusban ez 84 milliárd forintra nőtt. Mint mondta, azt gondolja, hogy kezd helyreállni a szektor.
    

A strandfejlesztési programról szólva elmondta, immár a negyedik üteme zajlik, mintegy 2,5 milliárd forintból 83 szabadvízi strandot újítanak meg. Mintegy száz strandot négy éve folyamatosan fejlesztenek - közölte. Guller Zoltán elmondta, az a cél, hogy 2030-ig az ország valamennyi szabadvízi strandja forráslehetőséghez jusson.

TIBIÉK

Érkezik az év első tartós hőhulláma

MTI

Szerző
Hasonló cikkek