Belföld
2021-04-15

A kormány legfrissebb döntései

Gulyás Gergely kijelentette, hogy az egyes vakcinák hatékonyságában nincsen érdemi különbség. A beoltottak száma már meghaladta a 3 millió 90 ezret és több mint 4,2 millióan regisztráltak.

A kormány jövőhéten dönt arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak 4 illetve 4 és fél millió beoltottnál. Az ország célja, hogy úgy tudjunk védekezni a vírus ellen, hogy Magyarország közben működőképes legyen.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a turizmus és a vendéglátó ipar szenvedte meg leginkább a járványhelyzetet. Konkrét döntést még nem hoztak a nyitással kapcsolatban csak akkor tudnak majd, ha túllépjük a 3 és fél millió beoltottak számát. A védettséget igazoló okmánnyal kapcsolatos szabályokat is csak akkor hozzák meg, ha 4 millióan lesznek beoltva. Emellett külföldre csak az menjen, aki valamilyen üzleti célból utazna. 

A tájékoztatásban azt is megemlítette, hogy az óvodák és általános iskolák (alsó tagozatos diákok) számára minden adott, hogy biztonságosan kezdeni tudjanak. Az intézményvezetők engedélyezhetnek távollétet, de a tanárok az órában az iskolában megjelenteket tudják tanítani, alsósoknak nem lesz digitális oktatás.

Cél a 8 millió beoltott elérése. 

 

Magyar szerzők az Esztergomi Várszínház műsorán

Az Etna kitörése okozott kiugró kén-dioxid-szennyezést

Szabó Eszter

Szerző
Hasonló cikkek