Belföld
2021-04-11

Érkeznek a támogatások a hamburgerek mellé

Az országos hírű húsvéti feljelentés óta nagyon sokan kiálltak a mentők mellett. Az ünnep alatt egy férfi sérelmezte, hogy a szolgálatot teljesítő mentősök ebédet vásároltak. Az esetről fényképet is mellékelt a panasztevő.

A mentőegység egyik tagja (a kötelező távolságot tartva) hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél. Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát vagy befolyásolta a “bevonulás” útvonalát. A panasz szerint ez hosszú percekig tartott, (a mentő fedélzeti számítógépe alapján) valójában mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe. A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy bajtársaink ugyan megvásárolták a kifogásolt hamburgert, állomáshelyükhöz érve azonban riasztást kaptak, így elfogyasztani csak jóval később tudták ebédjüket. A panaszra végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált. Válaszában (a tények ismertetése után) megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság! - olvasható az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán.

Az eset óta rengetegen álltak ki a mentők mellett, már több helyen kedvezménnyel vagy akár ingyen is ebédelhetnek. A tűzoltók egy olyan képet posztolva fejezték ki támogatásukat, melyen az szerepel, hogy "Amikor szolgálatban hamburgert eszel és várod a feljelentést".

A Magyar Birkózó Szövetségtől viszont milliós felajánlás is érkezett a hamburgerek mellé. 

Az MBSZ egymillió forinttal támogatja az Országos Mentőszolgálat bajtársainak áldozatos munkáját. Az erről szóló dokumentumot a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) a szövetség elnöke adta át Dr. Engelbrecht Imre Regionális igazgatónak, és Győrfi Pál szóvivő bajtársnak. A birkózók emellett néhány hamburgerrel is kedveskedtek a mentőszolgálat képviselőinek. 

​​​​​​Országos Mentőszolgálat Facebook oldala

Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérő turisták számára

Párizs szerint kommunikációs trükk, hogy a németek orosz vakcinát vesznek

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek