Belföld
2021-04-10

1144 milliárd forint az államháztartás első negyedévi hiánya

A tavaszi parlamenti időszakban sor kerülhet a 2021. évi költségvetési törvény módosítására.

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.

A központi költségvetés 943,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 182,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 18,4 milliárd forintos hiányt mutattak az első negyedév végén.

Az év első két hónapjában 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárt a központi kormányzat mérlege, ebből következően a márciusi deficit 604,4 milliárd forint volt a februári 738,5 milliárd forint után, míg januárban 198,8 milliárd forint többlet volt. Tavaly márciusban 577,3 milliárd forint volt a központi kormányzat hiánya és 831,9 milliárd forint a múlt év első negyedévének végén. Az első negyedéves, 1144,1 milliárd forint hiány elérte az idei évre tervezett 1491,2 milliárd forint deficit 76,7 százalékát.  

A PM tájékoztatója kitér arra, hogy a tavaszi parlamenti időszakban sor kerülhet a 2021. évi költségvetési törvény módosítására. "Ennek során biztosítani szükséges a járványügyi és gazdaság-újraindítási intézkedések költségvetési forrásait úgy, hogy közben az adósságszint csökkenjen. Ennek megfelelően az új, uniós módszertan szerinti államháztartási hiánycélt a GDP 7,5 százalékában szükséges kijelölni" - olvasható a közleményben.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a hónap elején megküldött, úgynevezett  EDP-jelentésben az államháztartás idei hiányát  3860 milliárd forintban adta meg Magyarország, ami a GDP 7,5 százaléka lehet. Ebből 186,3 milliárd forint az önkormányzatok deficitjéből ered.

A PM pénteki jelentése szerint az első negyedévi bevételek alakulását jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány gazdasági hatása és az ezzel kapcsolatosan bevezetett munkaadói kedvezmények, a szociális hozzájárulási adó 17,5 százalékosról 15,5 százalékra csökkentése, valamint a magasabb bérkiáramlás. Az év első három hónapjában 150,6 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 615,6 milliárd forintot tettek ki - emelte ki a PM tájékoztatója.

A járványügyi védekezésre fordított összeg meghaladta a 342,8 milliárd forintot. A március hónapot befolyásolta, hogy a húsvéti munkaszüneti napokra tekintettel egyes családi támogatások áprilisi összegéből 32,1 milliárd forintot már március végén folyósítottak az ellátottak részére.

Mazzag Dani megelőlegezte a kupagyőzelmet

Napi 1 perc

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek