Belföld
2021-04-05

Érkezik a hidegfront

Késő este északnyugat felől érkezik a markáns hidegfront .

Az előrejelzés szerint kedd hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok plusz 4 és 9 fok között alakulnak.
A meteorológiai szolgálat kiemelte: a front környezetében keddre virradóra előbb a Kisalföldön, az Alpokalján, a Bakonyban, majd a front gyors áthelyeződésével a Dunántúlon másutt, illetve a középső országrészben, a reggeli órákban a Bodrogköz térségében is viharossá fokozódik az északnyugati, északi irányú szél. A legerősebb lökések általában 70-90 kilométer/óra körül várhatók, de az arra érzékenyebb hegyvidéki tájakon és a Balatonnál 90 kilométer/órát meghaladó széllökésekre is számítani lehet. Kedden a délelőtti órákban fokozatosan mindenütt veszít erejéből a légmozgás.
A szél veszélye miatt Veszprém megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Hétfő éjfélig az eső, zápor mellett havas eső, hó is várható, de éjfélig érdemi hóréteg még nem várható. Hajnalra a Dunántúli-középhegységben, az Alpokalján, illetve délnyugaton, reggelre pedig Borsodban és a Zemplén térségében akár 5 centiméter olvadozó, nedves, tapadó hóra lehet számítani, de egyes hegyvidéki részeken (Bükk, Aggteleki-hegység, Zempléni-hegység) ennél valamivel nagyobb mennyiségű (akár 10 centiméter) porhó is kialakulhat. Másutt inkább vékony, átmeneti hólepel alakulhat ki, melyre legkisebb esély a középső országrészben és a Dél-Alföldön mutatkozik. Kedden napközben a magasabb hegycsúcsok kivételével mindenütt gyorsan elolvad a hóréteg. Elsősorban a Bakonyban átmenetileg kisebb hófúvás is előfordulhat. Emiatt Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
 

Legkésőbb szerda délelőtt eléri a beoltottak száma a 2,5 milliót

Aláírta Putyin az újraválaszthatóságát engedélyező törvényt

MTI

Szerző
Hasonló cikkek