Belföld
2021-04-02

Orbán: úton vagyunk a szabadság felé

Április 13-án Magyarország elérheti a hárommilliós átoltottságot, ami újabb lehetőséget ad majd, hogy az emberek visszatérjenek vagy közelítsenek korábbi életükhöz - mondta a miniszterelnök pénteken.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ugyanakkor óvatosságra intett és a szabályok betartását kérte a húsvéti ünnepek alatt is.
Közölte: az operatív törzs adatai szerint az elmúlt napon több mint 260-an haltak meg és több mint 9000 új fertőzött van, ugyanakkor a beoltottak száma 2 156 680 volt pénteken, és 863 ezren már a második oltásukat is megkapták.
Elmonda: az április 4-ével végződő héten 2,356 milliónál lesz a beoltottak száma, az április 13-val záruló héten a hárommilliót, rá egy hétre pedig a 3,5 milliót is meg fogja haladni.
Hangsúlyozta: a betegek, a meghaltak és a rendelkezésre álló vakcinák, illetve a beoltottak közötti arány "szépen javulni fog" a következő időszakban.
A kormányfő szerint két-három hét, "amíg átbillenünk", azaz lassan elérjük azt a pontot, amikor a vírust megölő oltások látványosan és érezhetően kifejtik hatásukat a halottak és a fertőzöttek számának tekintetében is.
 

Különleges könyv jelent meg az Autizmus Világnapján

9055 az új fertőzött, elhunyt 267 beteg

MTI

Szerző
Hasonló cikkek