Belföld
2021-02-25

Nőtt a természetes fogyás az év első hónapjában

Az előzetes adatok szerint 2021 januárjában 9,8 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év első hónapjában, a halálozások száma pedig 9,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, így a természetes fogyás 52 százalékkal magasabb volt, mint tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint januárban 7302 gyermek született, 793-mal kevesebb, mint 2020 első hónapjában.A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,47 volt az előző év azonos időszakára számított 1,61-hez képest.Az év első hónapjában 12 916-an haltak meg, 1136-tal többen, mint egy évvel korábban. A nagyobb mértékű növekedés hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány okozta elhalálozások mellett a korábbi évekhez képest tavaly januárban alacsonyabb szinten tetőződött az influenzajárvány - írták.


    Hangsúlyozták: mivel a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent, a természetes fogyás a tavaly januári 3685-tel szemben idén januárban 5614 fő volt.
   

 

 Kitértek arra is, hogy a házasságkötések száma kismértékben csökkent: 2780-an házasodtak meg, ami 83-mal kevesebb a 2020. januárinál.Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,4 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ennek eredményeként a természetes fogyás a 2020. januári 4,5 ezrelékkel szemben 2021 januárjában 6,8 ezrelékre nőtt.2021 első hónapjában ezer élveszületésre 2,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos havi értékénél.A házasságkötési arányszám 3,4 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal kevesebb, mint egy éve - olvasható a közleményben.

 

 

MTI 

Padon fekvő férfit fosztottak ki Debrecen belvárosában

A legszigorúbb óvintézkedések bevezetésére készül a cseh kormány

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek