Belföld
2021-01-30

Szeptemberben rendezik meg Szegeden a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált

Idén szeptember 21. és 25. között rendezik meg az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Mint közleményben felidézik, a verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, és egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására. A négy eddigi versenyre ötven országból csaknem másfél ezer filmet neveztek.
Az idei filmes seregszemlére április 20-án éjfélig lehet benyújtani a műveket három kategóriában. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2018. január 1-je után készültek. Pályázni fikciós nagy- és kisjátékfilmekkel, valamint kísérleti filmekkel lehet, utóbbi kategóriában lehetőség van animációs és mobiltelefonnal készült filmek benyújtására is. A szervezők várják a járványhelyzetre reflektáló, a karantén alatt készült filmeket is, amelyek bekerülhetnek a fesztivál programjába. A versenyprogramot előzsűri állítja össze, a fesztivál elismeréseit pedig a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetője, Szabó Gábor által elnökölt nemzetközi zsűri ítéli oda.

Fellendülést hozott a siófoki magánszálláshelyeken a járványhelyzet

Mendelssohn és Schubert is online

MTI

Szerző
Hasonló cikkek