Belföld
2021-01-29

„A hozzátartozók számára is biztonságot és megnyugvást fog jelenteni”

Országosan 1845 szociális intézménybe jut el a koronavírus elleni vakcina a következő három napban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Budapesten, a II. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonban pénteken, ahol reggel elkezdődött az intézmény gondozottjainak és dolgozóinak beoltása.

Fülöp Attila hozzátette: az oltóanyag idősotthonokba, fogyatékos otthonokba, pszichiátriai- és szenvedélybeteg-otthonokba jut el, és az előzetes jelentkezések alapján 60 ezer embert fognak beoltani vele.
    Eddig ezekben az intézményekben a védőeszközt alapvetően a maszk, az overáll jelentette, most viszont a leghatékonyabb védelem, a vakcina érkezik - mondta. Megfogalmazása szerint a vakcina beadása a bentlakók, a dolgozók és a hozzátartozók számára is biztonságot és megnyugvást fog jelenteni.  Az államtitkár kiemelte: a kormányhivatalok biztosítják, hogy minden intézménybe eljusson a vakcina, ahova kérték. Több mint 220 telephelyre már csütörtökön megérkezett az oltóanyag, a fennmaradó intézményekbe pedig a következő három napban juttatják el - fűzte hozzá.Nagy Viktor, a katolikus fenntartású intézmény vezetője arról beszélt, hogy lakóik 97 százaléka igényelte a vakcinát. Közlése szerint a koronavírus-járvány kezdetétől nagy hangsúlyt helyeztek a tájékoztatásra. Olyan felvilágosító kampányokat tartottak, amelyek elősegítették az ellátottak hozzájutását a "megfelelő és reális" információkhoz - jelezte. Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy az otthon lakói részéről hatalmas várakozás övezte az oltóanyag érkezését, egyebek mellett a látogatási tilalom feloldását remélik tőle.

 

 

koronavirus.gov.hu

Alakul a Dóczy utcai SportCampus

Idén elektronikus úton zajlik a jelentkezés és a beiratkozás a debreceni óvodákba

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek