Belföld
2021-01-27

Több ezer hallgató vett részt

Eddig mintegy 5200, jellemzően orvos- és egészségtudományi egyetemi hallgató vett részt a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás tájékoztatása szerint a hallgatók kivették a részüket a pedagógusok és a kormányhivatali dolgozók decemberi országos szűréséből, januárban pedig szintén a pedagógusok, illetve a szociális dolgozók szűrésében segítettek. Csaknem ezer fiatal 64 különböző kórházban dolgozik vagy dolgozott, őket ezekre a helyszínekre kirendelték a kormányhivatalok - tette hozzá. Kiemelte: sok százan dolgoztak és dolgoznak most is önkéntesen az orvosegyetemi klinikákon, az Országos Mentőszolgálat kötelékében pedig 17 757 műszakban teljesített szolgálatot mintegy 2200 fiatal. Közölte: az orvos és egészségtudományi egyetemek közül a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói láttak el egészségügyi feladatokat. A Corvinus Egyetem, a Műegyetem, az ELTE, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói pedig az egyéb adminisztratív és támogató - akár sofőri - feladatokból vették ki a részüket hozzájárulva a vírus elleni védekezéshez. Schanda Tamás hangsúlyozta: voltak olyan napok, hetek, amikor a mentőknél egyszerre több mint 500 hallgató dolgozott. Tájékoztatása szerint hétköznaponként átlagosan 200-250 hallgatót tudnak bevonni a védekezésbe, de hétvégén is száz körüli hallgató "áll csatasorba" a mentőszolgálatnál a járvány megfékezése érdekében.

 

 

 

koronavirus.gov.hu

Szünetelni fog az ivóvíz szolgáltatlás

Különösen veszélyeztetettek a szervátültetettek

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek