Belföld
2021-01-19

Megemlékeztek a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról

Online emlékezett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke a magyarországi németek elhurcolására a történtek 75. évfordulóján kedden. Az esemény helyszíne eredetileg Bonyhád volt, de a koronavírus-járvány miatt a szervezők az online megemlékezés mellett döntöttek.

Englenderné Hock Ibolya, a "Nemzeti ünnepek és emléknapok" Facebook-oldalon közzétett videóban elmondta, hogy 2013 óta január 19-én a központi állami megemlékezést németek lakta településeken tartják, idén azonban a járványhelyzet miatt az eseményt későbbi időpontra tették. Az elnök az önkormányzat és Ritter Imre nemzetiségi képviselő nevében ezért a videóval emlékezett a kitelepítésre.

Englenderné Hock Ibolya felidézte, hogy az első, mozdonyhoz csatlakoztatott marhavagonok, oldalukon az "Isten veled, édes hazánk" felirattal 1946. január 19-én "szállították az ismeretlenbe a megalázott, kisemmizett, házaiktól megfosztott embereket". Az évszázadokkal korábban választott hazájuk, amelyhez minden csalódásuk ellenére a végsőkig hűek maradtak, cserbenhagyta őket.

Az első vonatot továbbiak követték nyugat felé, tízezreket pedig már 1944-től kezdődően a Szovjetunióba szállítottak kényszermunkára. 

Az elnök szerint az emlékezés mindig történelmi eseményekről szóló megemlékezést jelent, az utókor szemszögéből történő vizsgálatukat és értékelésüket, de "a mindennapok apró momentumaihoz ragaszkodásról is szól". A múlttal való megbékélés fontos, de még fontosabb a jövőbe tekintés - hangsúlyozta. Őt úgy nevelték, számára egyértelmű, hogy német, de a gyermekeinek és unokáinak ez már nem annyira természetes. Már nem lehet olyan generációról beszélni, amely a magyarországi német identitását a születésekor kapta, sokkal inkább az identitás tudatos vállalásáról van szó, ki kell bontakoztatni, és ebben támogatni kell a családokat, ez a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a német nemzetiséget képviselő testületek, intézmények, civil szervezetek legfontosabb küldetése.

Az országos német önkormányzat stratégiájának mottója is - "Magyarországi német vagy. Vállald!"

- a népcsoport iránti tudatos elköteleződésre szeretné felhívni a figyelmet, amely a népszámlálás évében még hangsúlyosabbá válik - mondta Englenderné Hock Ibolya.

Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává; 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény.

A győztes nagyhatalmak a második világháborút lezáró potsdami konferencián abban állapodtak meg, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot "szervezett és humánus módon" legalább részben át kell telepíteni Németországba.

Továbbra is alacsony a debreceni szennyvízben a koronavírus koncentráció

Koronavírus: Hajdú-Bihar megyében 28 újabb fertőzött

MTI

Szerző
Hasonló cikkek