Belföld
2020-12-14

„ A vártnál alacsonyabb volt a részvétel és a fertőzöttség”

Több mint 62 ezer mintát vettek a célzott csoportos gyorstesztelés harmadik körében, és 1,97 százalék volt pozitív. Ebben a körben kormányhivatalok, járási hivatalok dolgozói voltak főként, de óvodai, szociális és egészségügyi dolgozók is - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn, megjegyezve: mind a három körben a vártnál alacsonyabb volt a részvétel és alacsony a fertőzöttség.

A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján György István kiemelte: az operatív törzs javaslatára elrendelt országos, célcsoportos, meghatározott szakmacsoportokban végrehajtott tesztelés harmadik heti eredményei alapján a kormány- és járási hivatalokban dolgozók között volt a legkisebb a fertőzöttség aránya.
    Közölte, a kormány- és járási hivatalokban dolgozók tesztelése 1,29 százalékban hozott pozitív eredményt. Úgy vélte, a korábban meghozott óvintézkedések - mint például az időpontfoglalás, a plexifalak, a maszkviselés, a fertőtlenítő pontok - meghozták eredményüket.
    Az államtitkár kifejtette, hogy a csoportos tesztelés harmadik hetében 62 213 mintavétel történt, ami 1,97 százalékos pozitivitást mutatott. A szociális intézményekben 18 893 teszt készült, ennek 2,32 százaléka lett pozitív, az egészségügyben 24 691 tesztelést végeztek 1,99 százalékos pozitivitással.
    György István emlékeztetett arra, hogy az országos, célcsoportos, meghatározott szakmacsoportokban végrehajtott tesztelés első két hetében bölcsődékben, óvodákban, oktatási, nevelési, valamint szociális és egészségügyi intézményekben végeztek tesztelést. A harmadik héten kormányhivatalokban, járási hivatalokban, az ügyfelekkel leginkább kapcsolatba kerülő kollégákat tesztelték ingyenesen és önkéntes alapon, de minden más hivatali dolgozót leteszteltek, aki jelentkezett, továbbá folytatták a szociális és egészségügyi intézmények, valamint néhány iskola és óvoda tesztelését.
    Megjegyezte, hogy a három hétben összesen 429 862 tesztelést végeztettek el. A csoportos tesztelés első hetében 181 506 tesztet végeztek, ami 2,44 százalékos pozitív eredménnyel zárult. A második héten elvégzett 186 143 tesztből 1,98 százalék lett pozitív, vagyis a harmadik heti eredmények újabb, minimális csökkenést mutatnak.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A zene itt kezdődik

Jövőre indulhat el a tömeges oltás Magyarországon

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek