Backstage
2022-09-27

Fáj a szív, ha arra lát, amerre néz az ész – itt az új Árnyéknyúl-dal

A debreceni zenekar egy újabb dalt mutat meg a készülő albumról.

A debreceni trió első, cím nélküli stúdióalbuma 2019-ben jelent meg. Akkoriban a 30Y támogatását élvezve turnéztak és a stúdiómunkákat is a pécsi zenekar basszusgitárosa, Varga Ádám felügyelte. A hajdúsági megyeszékhelyen található kultikus, belvárosi "Ruhagyár" területén található próbatermük viszont közben több lett , mint volt: elindult a Ká Stúdió, amely Kovács Karesz frontember nevére utal. Ezen a helyen készül a második Árnyéknyúl-album, de más debreceni és nem debreceni előadók is feltűnnek a pincehelyiségben, hogy készre kevert hangfelvételekkel induljanak a várva várt hírnév felé.

Ott született meg a zenekar frissen megjelent szerzeménye, a Közhely is. Ott íródott, ott rögzült, majd ott készült el hozzá a videó is, így tényleg igazi műhelymunkáról van szó. A trió mindig is a tömör, befogadható dalszövegeiről volt azonosítható, de most tényleg igazán tömör lett a mondanivaló, íme a teljes dalszöveg:

Fáj a szív ha arra lát amerre
Néz az ész és nincs közös nevező
De kár hogy már ez is olyan
Közhely amit nem vesz be az agy

Néha még egy közhely is jobb mint az a nagy csend
Ami utánad támad hogyha a szobából kiment
Utánad az a nagy súlyos felhő ami valójában
Nem volt más mint Te

 

A dalszöveg kapcsán Kareszt kérdeztük, aki a következőt mondta el a dalról:

"Miközben keressük és kergetjük az újat, a fontosat, az egyedit, a jobbat, a frankóbbat, a drágábbat, a menőbbet, iszonyodunk a közhelyes dolgoktól.
Gyakran viszon egy közhelyes "ááá tényleg", "igazad van", "semmi baj" vagy "bocsánat" vezet (vagy vezetne) előre az úton. Lehet ez egy ölelés is, egy mosoly, vagy csak az, ha csendben maradsz néha. Vagy éppen ez a leírás.
Nem kell félni minden közhelytől. Ember vagy. Ugye?"

Az Árnyéknyúl az idei évet az új album befelyezésének szenteli, azonban jövőre a koncerteké lesz a főszerep. Az album várhatóan még karácsonyi ünnepek előtt megjelenik. 

Trentemøller 5 év után új lemezével tér vissza Budapestre

Cambridge-i tehetséggondozó programban a TTK hallgatói

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek