Hazajöttek a rokonokhoz az amerikai nagybácsik és hoztak nekünk egy akkora show-t, amiről még évekig fogok beszélni. A KISS zenekar magyar kötődése mindig is büszkeséggel töltött el és bár voltam már négy KISS-koncerten, valahogy itthon sose jutottam el egyetlen egy fellépésükre sem. Pedig marhára érdekelt, hogy Gene Simmons szóba hozza magyar gyökereit, vagy amolyan Báthory Zolisan (FFDP) maradnak szigorúan a zenélésnél. Az 1973-ban alakult banda eddig 3 alkalommal járt már hazánkban (1988, 1997, 2010), de valamiért mindig lecsúsztam róluk. Az 1988-as buliról igazoltan voltam távol a magam 10 életévével, ugyanis épp csak elkezdtem leszokni mesékről és az ágybavizelésről.  De most végre hazai pályán is láthatom őket és még pont az utolsó pillanatban kaptam el a négyes fogatot. 

Szépen lassan minden nagy kedvencem elbúcsúzik a színpadtól és itt maradnak nekem a kimondhatatlan nevű projektzenekarok, akik majd próbálják két toi-toi dugás után a haragos apuka mögül gidugni a fejüket vagy egy insta outfit videó után valakit elvinni a toi-toi mögé.  De hagyjuk is a magyar valóságot és foglalkozzunk a KISS koncerttel. A színpadot eltakaró KISS zászló puszta látványától is megremegek, mi lesz ha belecsapnak a húrokba. A felvezető zenék sem éppen nevesincs előadók, mert szól a hangfalakból Black Sabbath, Iron Maiden, AC/DC vagy Led Zeppelin. Ezt is csak a KISS teheti meg szerintem, hogy egy best of zenei listát tol le a koncert előtt. 

A KISS egyik erőssége a zenei tudáson túl, hogy irgalmatlan látványos koncerteket adnak. Reménykedtem, hogy a magyar búcsúkoncertet kicsit még tetézni is fogják. Ezen az estén kérem nem csak tetézték, de talán ezért nem jut gáz nyugatra az északi áramlaton, mert ezek a félistenek megfúrták a vezetéket, hogy legyen kraft az összes tűzokádó gépbe. Veszélyhelyzet ide, veszélyhelyzet oda, 145Ft/ kWh és 213Ft/m³ gáz áron telibe lőtték a Papp László Arénát mindenféle pirotechnikai  szerkezettel. De ami a csövön kifért! 

A színpad minden szegletében volt hidraulika, ami fel le emelte a tagokat. Már a kezdés olyan elemi erővel csapott le a teltházas Arénára, hogy percekig nem tudtunk felocsudni a gyönyörtől. Robbanás, tűz, tűzijáték, lézerek és a magasból leereszkedő zenészek és mindez a Detroit Rock City klasszikusra. Nincs lacafaca, egyből a közepébe bele! Mint egy atomvillanás, úgy söpör végig az Arénán a kezdő dal és mellé a teljes díszlet és körítés. Paul hangja nyilván kopott az évek alatt, de még így is messze az egyik legjobb számomra, amit ember kiadhat. (számomra)  Ha belegondolok, hogy épp a zenei életük halálos ágyán üljük a tort, akkor megtelik a könnycsatornám, bár nem búslakodik senki, miközben az utolsó kenetet rakjuk fel a KISS életútjára. A színpad két oldalán a tagokat ábrázoló hatalmas szobrok magasodnak, ezzel is nyomatékosítva, hogy istenségek szórakoztatnak minket. És végre választ kapok a kérdésemre, amikor Gene Simmons magyarul kezd el beszélni.

- "Ismered ezt a nóta?" - teszi fel a kérdést a közönségnek, majd belekezd a nótába.
- Az a szép, az a szép akinek a szeme kék...... SZEME FEKETE! 

Ezzel megvette a közönséget kilóra, mindenki felnyomja az égbe a metalvillát és torkaszakadtából üvölti, hogy YEAH! Minden klasszikus elem szerepel a műsorban, Tommy Thayer gitárszólóval szétlövi a díszletet, Eric Singer a magasban dobszólózik és Gene, a Magyar Démon a God of Thunder előtt a szokásos több decis vérköpése. A koncert alatt nyálcsorgatás volt tőle, de azt nem fogta fel egy zsebkendővel, hogy bedobja a közönségnek. Mert hát a véres köpetét egy szerencsés megkapta zsepibe csomagolva. (Aki elkapta, küldjön már fotót a szerkesztőségnek!)

A showelemek ezzel még korántsem értek véget, mert Paul Stanley átrepülése a közönség felett egy kisszínpadra még  tudta fokozni az amúgy is tetőfokon izzó hangulatot.  Percről percre leírhatnám a koncertet, mert minden másodpercben volt valami látnivaló. Igazából minden érzékszervem megkapta az adagját, amitől a kis szőrök a koncert első hangjától az utolsóig vigyázba álltak a karomon. Ha valahogy el kell búcsúzni a közönségedtől, akkor azt máshogy és jobban nem is lehetne csinálni. A két órás műsorban a legtöbb nagy dal helyet kapott és hiába nem játszották el a kedvenc dalomat, nem maradt bennem hiányérzet. 

Ha valaki ezentúl megkérdezné tőlem, milyennek képzelek egy búcsúkoncertet, akkor ezt az estét fogom neki mondani. Amit belehet vetni látványban, azt bevetették. Zárásként annyi konfettiágyúból lőtték ki a papíresőt, hogy a színpadot is alig lehetett látni. Az már csak az én tudatlanságom, hogy soha nem fogom megérteni, hogy a picsába lehet zárt térben ilyen tűzijátékokat és robbanásokat kivitelezni. Ahogy azt se fogom megérteni, miért kell elbúcsúzni, miért nem gondolnak ránk, egyszerű emberekre, akiknek rengeteget adtak a zenéjükkel. Szüksége lenne még a világnak ezekre a karakterekre, mert elvesznek a fiatalok az instacelebek halálos ölelésében.  Nem túl jó érzés ha belegondolok, hogy ezek a figurák nem fognak többé fellépni a színpadra, nem fognak minket megörvendeztetni már kikent arcukkal. Szomorú ez az olyan embereknek, mint én, akik nem találjuk a mai korban a legendáinkat. Köszönöm! Köszönök minden hangot, még a Music From the Elder albumot is na, amit egyszer tudtam végighallgatni és azóta se éreztem rá perverziót. 

Ja, majd elfelejtettem. Az előzenekar a Los Angelesi Dirty Honey volt, akikről üvölt a Sunset Stripen töltött évek nyoma. Igazi mocskos rock and roll, mintha a Reef zenekar és a Led Zeppelin lenne összegyúrva. A Led Zepp azért sok-sok zárójelbe téve, de érezni a rájuk gyakorolt hatást. Kifejezetten tetszik és nem csak nekem, hanem a publikum is jól fogadja őket. Miközben néztem őket, azon gondolkodtam, hogy erről a bandáról hosszabban fogok írni. Nos, a KISS előzenekarának lenni elég hálátlan feladat. Egészen a cikk írásáig azt is elfelejtettem, hogy volt előzenekar, mert annyira a KISS hatása alatt vagyok. Annyira gigantikus és hibátlan koncertet kaptunk tőlük, hogy a cikkben az előzenekarnak szánt részben is az öregekről írok. Mert ennyire kurva jó volt a KISS-koncert! 

Görögh Attila

Fotók: Reszegi László