Backstage
2022-05-24

Hangkeverési versenyt rendeznek Lóci játszik-dalokból

Izgalmas, hiánypótló versenyt hív életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. Ez az az egyetlen hazai iskola, ahol saját hangstúdióval, a szakma megbecsült, elismert hangmérnökei, sound designerei immáron több mint 10 éve készítik fel a 18-23 éves fiatalokat a hangtechnikus szakmára. Május 30-ig, hétfőig lehet nevezni!

Azt már tudhatjuk, hogy a világjárvány alapjaiban rengette meg a hazai zenei szakmát, köztük a hangtechnikai ágazatot is. Bár az elmúlt években számos pályázati kiírás történt a zenei szektorban, de hangtechnikusok ezekből nem, vagy alig részesülhettek. Pontosan ez a megfigyelés hívta életre a miXit! – a hangmérnökök csatája ötletét.

A májusban megrendezésre kerülő miXit! nem más, mint egy, a fiatalok igényeihez illeszkedő hangkeverési verseny. Számos fiatal, bármilyen szakmára készül is, hobbiszinten alkalmaz valamilyen hangkeverő eszközt, szoftvert. Erre a kreatív jelenségre épült fel a miXit!

A szervezők 16-24 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik egy DRIVE albumon keresztül érhetik el azokat a hangfelvétel sávokat, amelyekkel aztán egyéni ízlésük, tudásuk, ötleteik szerint dolgozhatnak. És hogy miből hozhatják ki a maximumot a pályázók? A méltán nagy népszerűségnek örvendő, Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerését magáénak tudó, Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíjas Lóci játszik zenekar stúdiómunkálataiból, amelyeket Rozgonyi Péter (a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum stúdió technika tanára) rögzített.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy rengeteg fiatal foglalkozik otthon demók, dalok, track-ek, olykor lemezek keverésével, nem egyszer kiderül, hogy sok a nagy tehetség. Egyrészt fontos, hogy Ők is megmutathassák a tudásukat, valamint hogy szakemberektől kapjanak visszajelzést a munkájukról. Ezzel a versennyel szeretnénk arra is rávilágítani, hogy a zeneipar a háttérben dolgozók munkájával válik teljessé.” – árulta el a zsűri egyik tagja, Lombos Márton.

A megkevert, masterelt, késznek érzett műveket a mixit@szgyf.hu címre május 30. éjfélig (hétfő) küldhetik be a versenyzők (tetszőleges fájlküldő program segítségével), hogy aztán egy igen nívós tagokból álló zsűri kiértékelhesse azokat. A díjakat júniusban ünnepélyes keretek között nyújtják át, méltón kiemelve a legsikeresebb pályázatokat.

 

A miXit! verseny zsűrijében olyanok döntenek majd, mint:

- Horváth Gergely (Petőfi Média Group tartalomfejlesztési igazgatója),

- Rozgonyi Péter (hangmérnök, zenei producer, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum stúdiótechnika tanára),

- Csorba Lóci (a 2014-ben alakult, Fonogram-, Klipszemle díjas, Nagy-Szín-Pad nyertes Lóci játszik zenekar frontembere)

- Temesi Bertalan (Artisjus és Fonogram díjas basszusgitáros, zenei producer),

- Lombos Márton (énekes, előadó, dalszövegíró, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető).

 

A miXit! legjobbjait értékes nyereményekkel jutalmazzák a szervezők, amelyek által minőségi hangtechnikai berendezésekhez juthatnak hozzá a HANOSZ (Hangszeresek Országos Szövetsége) üzleteiben.

 

A projekt médiatámogatója a Beat - Az ütős alternatíva csatornája. 

Nem jött össze a pontszerzés Veszprémben

Hetényi Zoltán: plusz egy év

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek