Backstage
2022-04-19

Megőrült a Carson Coma - botrány az elmegyógyintézetben!

Alig egy hónapja adta ki harmadik nagylemezét a Carson Coma, amiről most az Immunissá válunk című dalhoz forgattak videót: elmegyógyintézetbe költöztek be, ahová István Kovács (Berlini Magyar TV) követte őket lelkes stábjával.

„A fiúk először nagyon kedvesnek tűntek, minden furcsaságuk ellenére szokatlanul figyelmesek és vidámak voltak. Hamar kiderült, hogy zavart viselkedésük egyáltalán nem rendezői utasításra tört felszínre – ami először viccesnek tűnt, aztán később megrémített. A forgatás végére teljesen kifordultak magukból, erőszakkal elvették a munkaeszközeinket, bojkottálták a forgatást. Senki sem tudott segíteni az áldatlan állapoton, kénytelenek voltunk elmenekülni. Remélem a szanatórium vezetősége megtette a szükséges lépéseket és elzárta a zenekar tagjait egymástól és a világtól!” – mesélte az el nem készült dokumentumfilm operatőre, Irma.

Persze mindez csak fikció, a videóklipet valójában a Ricsárdgír zenekar frontembere, Márton Dániel rendezte, aki olyan díjnyertes rövidfilmeket tudhat magáénak, mint a Rossz színész vagy a Liga. Az István Kovács (Berlini Magyar TV) főszereplésével készült kisfilmet pedig magával a csatorna első számú riporterével forgathatta a zenekar. A Berlini Magyar TV eddigi egyik legnagyobb stábját pedig Major Irma színésznő, Hajmási Péter filmrendező és Németh Barnabás biológus, a Ricsárdgír zenekar űrhajósa és első számú vőlegénye alkották. Őket üldözte el tehát a Carson Coma a forgatásról, amiről Héra Barnabás, a Carson Coma zenésze így mesélt:

„Soha nem élveztünk még ennyire forgatást. Ennél viccesebb két napja régen volt a zenekarnak, kár, hogy nem maradhattunk ebben a házban, lehetne a mi kísérleti szanatóriumunk, ahova néha elvonulunk a teljes zenekarral.”

Hogy mennyire fért volna rájuk még pár hónapnyi kezelés, június 10-én a Budapest Park színpadán derül majd ki.

Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/carson-coma-20220610

FB-event: https://www.facebook.com/events/644052470298801

Első körben megkaptuk a licencet

Szünetelni fog a vízszolgáltatás

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek